A Nemzeti Tour de Hongrie-ba tolták a gyerekvédelem 90 millióját

Azt a 90 milliós bringát simán eltolták volna a hátrányos helyzetű gyerekek

Kiderült, milyen versenysportra csoportosítottak át 90 millió forintot júliusban a szociális és gyermekvédelmi területről.

A „nemzeti kerékpáros körverseny évenkénti megrendezése és hosszú távú fejlődésének biztosítása érdekében” vontak el több mint 90 millió forintot a szociális és gyermekvédelmi ágazat dolgozóinak pótlékára szánt összegből – tudta meg az „Emberminisztérium” válaszából a Magyar Nemzet.

Júliusban futott végig a sajtón a hír, hogy az összeget a 2016. évi költségvetés maradványából csoportosítják át a versenysport támogatására. Ám hogy a versenysportot pontosan milyen módon kívánják ezzel segíteni, az már nem derült ki.

Az eset nagy vihart kavart, miután a kormánnyal szemben évek óta visszatérő kritika, hogy a szociális kiadásokra keveset költ, míg a versenysporttal kapcsolatos beruházásokra – például stadionépítésekre – túl sokat.

Az arcátlan kormányzati húzást természetesen tagadta az EMMI: álláspontjuk szerint a jövő évi költségvetésben több jut a szociális és gyermekvédelmi területre, és a sajtóhírekkel ellentétben a kormány nem von el semmilyen támogatást az ágazatoktól.

Arról viszont egy szó sem esett, hogy a 90 millió átcsoportosítását mi indokolja s hova kerül.

Szél Bernadett LMP országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére Balog Zoltán nevében Rétvári Bence államtitkár júliusban még csak annyit közölt, hogy a vonatkozó rendelkezéseknek minden tekintetben megfelelően, jogszabályban kapott felhatalmazása alapján döntött a kormány az átcsoportosításról.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!