Lejárató, aljas szöveggel keresi meg a nyugdíjasokat a Fidesz – megszereztük a pontos üzenetet!

Emlékezetes, hogy Semjén Zsolt nem kicsit, hanem nagyon ledegradálta a nyugdíjasokat egy cecelégy szintjére az alábbi kijelentésével:

„PC módon tudnék olyan népcsoportot, pontosabban olyan csoportokat mondani Magyarországon, akik életükben egy fillér adót nem fizettek, mégis abszurd lenne azt mondani, hogy ne legyen szavazati joguk.”

Ennek ellenére, ahogy ez a homokozóban szokás, a Fidesz a nyugdíjasok iránti megvetését másra akarja hárítani. Ez most éppen a Jobbik. Őket sem kell félteni, hiszen az üzenet, amivel telefonon keresztül keresik meg a nyugdíjasokat, valódi tartalmat közöl, viszont a szavazatszerzésen és a további, egymás ellen szításon kívül nem bír más céllal.

A pontos üzenetet a 444.hu közölte le:

„Jó napot kívánok, a Fidesz nevében keresem. Azért hívom, mert önnek is tudnia kell, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke megsértette a nyugdíjasokat. Azt mondta róluk, hogy szennyvíz folyik a szájukból, magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, és trágárul ordibálnak. Ez felháborító! A Jobbik szégyellheti magát! Nem először fordítanak hátat az időseknek, nem először sértegetik őket. Vona Gábor kijelentése csak a legutóbbi példa. Ne felejtsük el, emlékezzünk erre, amikor majd szavazunk! Köszönöm, hogy meghallgatott.”

Az a baj, hogy ezek a hívások néha termékeny fülekre lelnek. Ne üljünk fel a Fidesz lejáratásának!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!