A Te 130 milliárdodért be se teheted a lábad a Dagály-Duna Arénába

Van elég víz a Dunában, minek a proliknak Duna Aréna..?

Pedig olyan nagyon ígérték, hogy a vizes vb után a széles nagyközönség szolgálatába állítják a letarolt és népszerű – értsd: egyszerű emberek által látogatható – Dagály strand hűlt helyére épült elitista úszókomplexumot.

Hát nagyon tetszettek tévedni – jövő nyárig csak Bástya és Tusump elvtárs úszkálhat benne.

Amíg befele kellett pumpálni a máig ki nem apadó közpénz-milliárdokat, addig még a látszat kedvéért még próbált a kormánypropaganda az istenadta nép számára is mézesmadzagot himbálni a nyitott uszoda lehetőségével, elvégre az embereknek és az emberek pénzéből épült a hiperkomplexum – a fürdők városában.

Most, hogy már véget ért az öntömjénezés, a számlakönyvek lassan betelnek, az istenadta nép magasról le van ejtve – magasabbról, mint a hűdelátványos Batthyány téri vizes vb-s ugrótorony.

Derült ki mindez Fónagy János írásbeli válaszából, amit a Párbeszéd politikusa Szabó Timea kérdésére adott. Az államtitkár szerint most, hogy vége a masters vb-nek is, elkezdődnek a visszaalakítási munkálatok, de hogy mikor végeznek, azt nem tudni pontosan: talán valamikor a jövő év első felében(!!!).

Ez azt jelenti, hogy legkorábban jövő nyáron lehet majd használni a Dagály strandot és a Duna Arénát.

Addig lesz egy választás. Használjuk ki.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!