“A saját gyerekének a gyilkosát is elengedte volna ügyész úr”? – forrnak az indulat, a Dózsa György úti gázoló miatt

Polt Péter Legfőbb ügyész Kép: Nol.hu

Egy külföldi rendszámú  Mercedes száz kilométer per órás sebességgel  húz át a májusban a városon, pontosabban a Dózsa György úton fényes nappal, sűrű forgalomban, majd fékezés nélkül egy szabályosan közlekedő személygépkocsinak csapódik, az ütközés során pedig a buszmegállóban várakozók közül többeket elsodor, a baleset következménye pedig két halálos áldozat – akik rosszkor álltak rossz helyen. A sofőr mindezt jogosítvány nélkül tette! Ahogy teltek a hetek a baleset óta egyre többet lehetett megtudni az elkövetőről.

  • korrupt rendőrök lebuktatására szerveződött szolgálat titkos nyomozást folytatott ellene, (444)
  • feltételezhetően ilyen rendőri kapcsolatok segítették az autós bizniszét,
  • Portik Tamás maffiaperében egykori “főnöke” tanúskodik, (Index)
  • “A halálos balesetben részes M. Richárd embere védte Rogánt Csepelen” – Index
  • az alvilágban azt beszélik, hogy együttműködik az igazságszolgáltatással, mint spicli, ezért úszhat meg ezt-azt.

Évek óta nézzük tehetetlenül ahogy az ügyészség hagyja szabadlábon futkorászni a legnagyobb bűnözőket. Olyanokat akik milliárdokat loptak el a magyar államtól. Természetesen a szervek teszik a dolgukat ha olyan durva esetekről van szó mint:

  • Guláys Márton összefestékezi a Sándor palotát, 72 órát előzetesben töltött és utána rögtön bíróság elé állították.
  • Egy 18 éves gyereket meghurcolnak azért, mert 50 forintért vett egy bérletet és elküldte a hibát a BKK-nak ezért a tettéért még börtönbe is kerülhet.

Egy drogos szarházit aki közúton megöl 2 embert, azt meg szabad lábon hagyják elsétálni és házi őrizetbe kerül. De azért előtte még cabriózott egy kicsit. Elhiszem, hogy nagy a politikai nyomás, hogy a haverok azt csináljanak amit akarnak. Elhiszem, hogy mindenki fél és retteg és nem merik tenni a dolgukat.

De azt hadd kérdezzem meg, az ügyésztől, ügyészségtől vagy bárkitől akinek felelősége van abban, hogy ez az ember szabadon távozik, hogy hogy a francba fog tudni az áldozatok hozzátartozóinak a szemébe nézni? Mert ezeknek az embereknek is van édesanyjuk, édesapjuk, akik siratják őket. Meddig fogja bírni a lelkiismeretük?

Egy valamire őszintén kíváncsi lennék:

Mit fognak tenni ha ne adj isten egy kormányközeli haver megöli a gyereküket egy közúti balesetben?

Hogyan fognak tudni a feleségük, férjük szemébe nézni és elmondani nekik, hogy szabadon engedte a gyereke gyilkosát? Ne adj isten, hogy ilyen történjen bárkivel is, hogy elveszti egy közúti balesetben valamelyik szerettét. A kérdés egyszerű a saját gyerekének a gyilkosát is így elengedték volna?

 

 


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás