Bienerth úgy megdicsérte Gyárfást, hogy elmarad a sajtóvitájuk

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke – szokatlan módon – méltatta Gyárfás Tamás érdemeit a vizes vébé kapcsán, ezért a hétfőre tervezett nyilvános vita elmarad a volt és a jelenlegi elnök között.

Gyárfás nyilvános vitát javasolt a Masters vébé zárása után, augusztus 21-én, hogy üzengetések helyett a nyilvánosság előtt tisztázzák a fennálló feszültségeket.

Szombaton azonban az origo.hu-n megjelent egy interjú Bienerth-tel, amelyben szó van Gyárfásról is és a lezárult Deloitte vizsgálat eredményéről is.

“A világbajnokság és a Masters VB óriási szakmai, szervezési siker. Jelentős nemzetközi presztízst hozott Magyarországnak. Gyárfás Tamásnak elévülhetetlen érdemei vannak nemcsak az eseménysorozat idehozatalában, hanem a rendezésben és lebonyolításban is. Köszönet és elismerés érte. Gyárfás Tamásra szüksége van a magyar és a nemzetközi úszósportnak” – így dalolt a MÚSZ jelenlegi elnöke.

Gyárfás Tamás a hvg.hu-nak megerősítette, hogy „a fentiek ismeretében, a magyar úszósport nyugalma érdekében, a sajtó nyilvánossága előtt zajló, augusztus 21-re tervezett vita elmarad”.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás