Kiesett egy gyermek egy VIII. kerületi ház hatodik emeletéről és meghalt

Kiesett egy négy év körüli kislány a VIII. kerület egyik társasházának hatodik emeletéről szombaton reggel, és a helyszínen meghalt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság az internetes oldalán. 

Mint írták, szombat reggel 8 óra után érkezett a bejelentés a BRFK-hoz, hogy Budapesten, a VIII. kerület Szigony utca egyik társasházának hatodik emeletéről eddig ismeretlen körülmények között kiesett egy négy év körüli gyermek.

A mentőszolgálat kiérkező munkatársai megállapították, hogy a kislány a helyszínen életét vesztette. A rendőrség megkezdte az eset vizsgálatát – tették hozzá.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!