30 perc alatt 10 millió ember halna meg – miről beszélünk..?

Steve Bannon, az amerikai elnök stratégiai főtanácsadója szerint az észak-koreai fenyegetésre nem létezhet katonai válasz. Kijelentette azt is, hogy az USA kereskedelmi háborúban áll Kínával. Dél-Korea különmegbízottat küldene Észak-Koreába.

„Amíg valaki meg nem oldja nekem az egyenletnek azt a felét, miszerint ha háború lesz, akkor Szöul tízmillió lakosa hagyományos fegyverektől meghal az első 30 percben, addig nincs miről beszélni” – jelentette ki.

Bannon a The American Prospect című, negyedévente megjelenő liberális magazin alapító-főszerkesztőjével beszélgetve fejtette ki álláspontját, amelyet a folyóirat szerdán este tett közzé internetes portálján.

A politikai tekintély a megoldást egyértelműen Kína fellépésében látja, amivel el lehetne érni Észak-Korea atomfenyegetésének a letörését.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!