Szűkölködnek a multimilliárdos gázszerelő alkalmazottai

Hiába a 120 milliárdos éves vagyongyarapodás, a milliárdos Mészáros igencsak a fogához veri a közpénzjellegét vesztett közpénzt – beosztottjai órabére alig üti meg a gyorséttermi láncok rabszolgáiét.

Nézzük csak: 2015-ben 2 milliárdot, tavaly már 4,3 milliárdot, idén még többet: 5,2 milliárd forint osztalékot vett fel a nemzet gázszerelő Pénztárosa. Ez két és fél év alatt havi 400 000 000.

Legyünk őszinték, a mai árak mellett ebből mi is nehezen jönnénk ki. Bölcsen is teszi Lőrincünk, hogy meghúzza a nadrágszíjat és még a KSH által megállapított átlagkeresetnél is szűkebb bért fizet a Mészáros és Mészáros birodalom alkalmazottainak. Nem azért vesz ki havi 400 milliót, hogy elszórja.

A Magyar Nemzet összesítése szerint a fenti cége is bizonyítja, hogy igyekszik elfelejteni, hogy honnan indult s az alkalmazottai közül lesajnálja a fizikai dolgozókat, akik a 263 200 forintos átlagbérrel szemben 252 ezret keresnek. Nem úgy az irodai szellemi dolgozókkal, akiket már 4-500 ezer körüli fizetéssel édesget.

Az adatok szerint az állami megrendelésekkel együtt a sóherséget a Mészáros-gyerekek is örökölték, mivel a tulajdonukban lévő, magasépítéssel foglalkozó Fejér-B. Á. L. Építő és Szolgáltató Zrt. még zsugoribban becsüli meg a kétkezi melósokat. Itt bruttó 225 ezer forintot vihettek haza a fizikai dolgozók havonta, ami azt jelenti, hogy átlagosan 1452 forint volt egy munkás óradíja.

Persze érthető, hiszen ki akarna egy poros falu zárványára emlékezni, ha arról kérdezik, hogy de ugyan ki is, mi is volt amikor még a porbafingott.

Arra azért kíváncsiak lennénk, hogy a tavaly óta megfialt további 100 milliárdot vajon melyik vágóhídi disznóólban rejtegetheti a felcsúti gázzseni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!