Napi abszurd: Mintha Bödőcs Tibor írná a kormányprogramot

Varga Mihály / Bödőcs Tibor - nyilván nem alkalmazzák a humoristát, de mégis olyan, mintha a humorista gegjeiből építene valóságot a Fidesz

Az Orbán-kormány meg akarta mutatni a fiataloknak, hogy nem érdemes felszedni a sátorfát és külföldre költözni, miután már az orbánisták „rendbe tették az országot”. A Gyere haza fiatal! program 2015-2016-ben egy év alatt 105 fiatalt csábított vissza Magyarországra. Ezt körülbelül 100 millió forintból tette meg.

A „gyere haza fiatal” ordas nagy bukás lett, de legalább drága volt. Sikert a programmal, pontosabban annak jelszavával csak Bödőcs Tibor humorista tudott elérni. Erre legalább jó volt a szlogen.

2016 januárjában 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatást ígértek azoknak a fiataloknak, akik itthon indítanak új vállalkozást. 8 hetes képzést kellett elvégezniük, ahol vállalkozói ismereteket tanítottak nekik, a vállalkozásukat megalapították, a járulékaikat fizethetik maguk után, de 66 pályázatból fél év alatt nem sikerült egyet sem elbírálniuk.

„A Vállalkozz Itthon Fiatal! programnak köszönhetően sok fiatal pont azt tanulja meg, milyen durván keresztbe tud neki tenni az állam, ha itthon akar vállalkozni. „

Nem lehet kártérítést fizetni a programban indult és hoppon maradt fiataloknak egy kormányrendelet miatt. Ezt válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium az LMP kérdésére. Erről az RTL Klub Híradója számolt be hétfő este. Azt szerette volna megtudni az ellenzéki párt, hogy számíthatnak-e bármilyen segítségre a kormány hibájából több száz ezer forinttól eleső vállalkozók. Az RTL megkérdezte a tárcát, hogyan tervezik a kártérítést ellehetetlenítő rendelet megváltoztatását? Hogyan tervezik a megszivatott fiatalok kifizetését? Ezekre a Nemzetgazdasági Minisztérium egyszerűen nem válaszolt.

A 444 írta meg még májusban, hogy a 8 millió forintos vissza nem térintendő támogatást ígérő Vállalkozz itthon fiatal! program sok igénylőt megszívatott.

A minisztérium teszetoszasága miatt a fiatal vállalkozók hónapokig nem jutottak pénzükhöz, miközben fizették a járulékokat. A számítások szerint emiatt mintegy félmillió forintot bukhattak a program kifizetésére várakozók. Többen emiatt teljesen padlóra kerültek.

A bénázás még Varga Mihály minisztert is letaglózta, a belső vizsgálat után ki is rúgta a lebonyolító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, Pákozdi Szabolcsot.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!