Gőgös Zoltán: „A Balatont is ellopják az emberektől..!”

„Egy négymilliárd forintot érő, öthektáros balatonakali kemping 240 millió forintért kelt el, és utána bezárt, majd hasonló sorsra jutott egy másik, háromhektáros tóparti szálláshely is” – szemléltette a kormánybarát balatoni ingatlanmaffia tevékenységét tegnap délutáni sajtótájékoztatóján az MSZP elnökhelyettese.

Gőgös Zoltán szocialista országgyűlési képviselő szerint a Balaton melletti kempingeket felvásárló Mészáros Lőrinc házakat akar építtetni ezeken a területeken:

„A Balaton elzárni a közembertől – óriási bűn. A Balaton nem erre való. Ahogy Európa tavainál, elképzelhetetlen, hogy ne lehessen körbejárni, hogy ne a közösség érdekeit szolgálja.”

Az ellenzéki politikus törvénymódosítási javaslatot nyújtott be a Balaton-parti kempingek felvásárlásának és bezárásának megakadályozása érdekében.

„A Balaton-törvény módosítása arról szólna, hogy bármikor korábban és mai napon kempingként, illetve strandként üzemeltetett területeken csak a funkciónak megfelelő beruházásokat lehessen végrehajtani. Továbbra is be lehet építeni 15 százalékig, de az legyen étterem, vizesblokk, szálláshely. Most is vannak mobilházak, ami nagyon kedvelt dolog. A Fidesznek most színt kell vallania. A törvényjavaslatot benyújtottuk, a hatálya január 1-je lenne. Egy gombnyomással, akár a rendkívüli ülésnapon, ha hajlandóak lennének bejönni, meg lehetne szavazni.”

Az MSZP azt is tudni szeretné, miért kellett egy harmadik kikötőt is építeni a balatonkenesei honvéd üdülőben, ahol Áder János köztársasági elnök is meg szokott pihenni – tette hozzá Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő, az ellenzéki párt elnök-helyettese.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!