Mért mondják, hogy korrupt az MSZP és miért szarunk a fideszes botrányokra? Mutatjuk…

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Nézzük az előzményeket: Az MSZP kormányzása alatt a már nem teljesen független ügyészség számos olyan ügyben indított eljárást, amikről szinte kivétel nélkül bebizonyosodott, hogy koncepciós perek voltak. Mégis mindenki emlékszik rájuk. Besározva ezzel egy komplett párt teljes brandjét. A Fidesz éra első hónapjaiban folytatódott a leszámolás. Azonban az eddig lezárult perek mindegyike felmentéssel végződött. A Fideszes bűnözők ügyeire azonban oda sem figyelünk. Vagy figyelünk, de egy kézmozdulattal, legyintve egyet azt mondjuk: Azok is loptak, most ezek loptak, és? De nézzük a tényeket:

  1. „BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20.-ig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei – úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése – miatt már sok bírálat érte az igazságszolgáltatást. A BKV-per néven elhíresült eljárás jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt – a BKV volt vezérigazgatója- vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a nokiásdobozos korrupciós ügyre.
  2. A Hunvald ügy: Hunvald György 2009. februártól előzetes letartóztatásban volt hűtlen kezelés vádjával. 2010 novemberében emeltek ellene vádat. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel. Az ügyészség szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak.A Fővárosi Törvényszék 2012. február 24-én, 3 év elteltével hozott elsőfokú ítéletet az ügyben. Hunvald Györgyöt a bíróság az ingatlanokkal kapcsolatos csalás vádjában felmentette. Ugyancsak felmentette 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás, illetve 1 rendbeli vesztegetés vádja alól. Az ún. Hunvald-ügyben a strómanokat nem számítva csupán 2 vádlott kapott ítéletet az ingatlanokkal kapcsolatban, tehát abban az ügyben, amelyről a feljelentés szólt. Hunvald Györgyöt, aki emiatt töltött majdnem három évet előzetes letartóztatásban, a bíróság felmentette
  3. Juhász Ferenc, volt honvédelmi miniszter ügye: A Fővárosi Törvényszék 2015. november 19-én kihirdetett másodfokú, nem jogerős döntésével, megváltoztatva a Pesti Központi Kerületi Bíróság bűncselekmény hiányában kihirdetett felmentő Ítéletét, két év, négy évre felfüggesztett szabadságvesztést és másfél millió forint pénzbüntetést szabott ki rá egy 2006-os ingatlanüggyel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt. A vád szerint Juhász Ferenc tárcavezetőként megszegte a vagyonkezelési szabályokat, amikor engedélyezte, hogy Fapál László, egykori honvédelmi közigazgatási államtitkár megvegye a neki bérelt lakást. A harmadfokú eljárásban 2016. június 20-án bűncselekmény hiányában,államtitkárával, Fapál Lászlóval együtt, felmentették, lezárva ezzel az „elszámoltatási” perek egyik nagy visszhangot kiváltó esetét.A szimbolikus ügyek közé tartozik még Simon Gábor volt MSZP-s elnökhelyettes ügye, amelynek vizsgálata jelenleg is tart. Itt kétszáz millió körüli forint osztrák bankszámlán történő parkoltatása, hamis útlevél, az azóta rejtélyes körülmények között elhunyt Welsz Tamás és egyéb elképesztő dolgok szerepelnek a történetben. Simon Gábor azóta nem nyilatkozott az ügyben és információink szerint már házi őrizetét is megszüntették. A hatóság egyelőre nem talált olyan egyértelmű bizonyítékot, ami alapján fenntartható lenne a kényszerintézkedés.

Ennyit az MSZP-s balhékról.

És miért szarunk Mengyire, Kubatovra, a Vizes VB szétlopására, a túlárazott stadionokra, Simicskára, Mészárosra, Vajnára, az ellopott 3000 milliárdos nyugdíjkasszára, a média teljes leuralására, az egészségügy szétverésére, Németh Szilárdra, az oktatás nyomorba döntésére, a devizahitelesek átverésére, a 3.2 milliárdos mobil lelátóra, a földek ellopására, az EU-s pénzek lenyúlására, az igazságszolgáltatás befolyásolására, a pökhendiségre, a helikopterre, a hatszáz négyzetméteres, medencés házra, Orbán hétszázötvenezres vagyonára, a közpénzből finanszírozott Fidesz propagandára, a Balaton ellopására, Lázár Audijára, a magángéppel utazgatásra, az ország Orosz befolyás alá hajtására, Paks 2-re, az Unió napi kritikáira, az elszigetelődésre, a bilincsben elvezetett újságírókra, a……………………..?

Na miért? Mert Orwell Magyarországában élünk, mert Goebbels propagandáját hallgatjuk, mert birka nép vagyunk?  Nem!

Azért szarunk Orbánék elképesztő bűneire, mert nem hisszük el, hogy tudunk változtatni. Mert a jónál is jobb alternatívát várunk. Mert Orbán fő műve, a végletekig széttagolt baloldal képtelen megegyezni egymással. Mert újabb és újabb pártokat hoz létre a NER, hogy még véletlenül se sikerüljön összefogni ellene. Mert tudjuk, hogy ezek nem adják át a hatalmat csak úgy. De én azt mondom: mi nem ilyenek vagyunk! Gyáva népnek nincs hazája- tartja a mondás. Mi Magyarok azonban sokszor megküzdöttünk már a hazánkért. Talán el kellene kezdeni azokkal is beszélni, akik csak az M1-et nézik…..

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!