Több tízezres tömeg élén a főpolgármester a prágai Pride-on

Mintegy 15 ezren vettek részt szombat délután Prágában a melegek felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hete, a Prague Pride 2017 csúcspontja.

A Prague Pride fesztivált immár hetedik alkalommal tartották meg a cseh fővárosban. Katerina Sarapová, a rendezvény igazgatója szerint a fesztivál programjaira a hét folyamán több tízezren látogattak el.

A színes menet élén Adriana Krnácová, Prága főpolgármestre haladt, aki a korábbi évekhez hasonlóan hivatalos védnökséget vállalt a rendezvény felett. A prágai polgármesteri hivatal épületén egész héten ki volt tűzve a szivárványos zászló.

Szolidaritása jeléül a menetben több cseh politikus is megjelent. A melegekkel együtt vonult egyebek között Karla Slechtová regionális fejlesztési miniszter, aki korábban nyíltan vállalta másságát.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!