Amennyiben derűs vasárnapot akar, ezt ne olvassa el: Kósa nyilatkozott

Biztosak vagyunk benne, hogy olvasóink közül kevesen kínozzák magukat a kora reggeli Vasárnapi Újság inkvizíciós kínzókamrájával. Pedig Kósa Lajos kinyilatkozott s nem kevesebbet, mint hogy Soros már a Velencei Bizottságot is irányítja, az ellenzék parlamenti jelenléte meg nem több, mint puszta kamu, kocsmapolitika.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a Velencei Bizottságban is vannak Soros György üzletember által pénzelt emberek, amit a gazda mond, azt kell csinálni és meg kell találni a jogi magyarázatát.

Kósa Lajos a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának nyilatkozva azt mondta, abszurd, hogy a bizottság szerint a Közép-Európai Egyetemre nem kellene vonatkoznia a magyar felsőoktatási törvénynek. „A törvényeknek mindenkire vonatkoznia kell, még Soros Györgyre is” – szögezte le a politikus.

Hozzátette: a felsőoktatás szabályozása állami hatáskör, az új törvényt mindenki komolyan vette, a másik Magyarországon működő amerikai intézménnyel meg is született a megállapodás.

Vona Gábornak, a Jobbik elnökének nyugdíjasokra tett „lenéző” kijelentésével kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta, a Jobbik megjelenésével egy addig nem létező „kocsmapolitikai stílus” vonult be a politikai életbe, ami normális politikai erőnél nem képzelhető el.

A rendkívüli parlamenti ülés összehívásáról Kósa Lajos azt mondta, ebből az látszik, hogy hogyan működne Magyarország, ha a szocialisták irányítanák: Soros György összehívatja a parlamentet és megszavaztatja az embereivel, azt, amit ő akar.

Jelezte: nem fognak elmenni a rendkívüli ülésre, mert „ha csak az ég a földdel nem válik egybe”, akkor semmi ok nincs arra, hogy nyáron összeüljön a parlament, a kezdeményezésen látszik, hogy „tiszta kamu az egész” – fogalmazott.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!