Soha nem hallott titkokat árult el a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő

Bayer Friderikának adott interjút a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő Kovács Kati, aki mesélt a karrierjének kezdetéről, az anyaságról, a kollégákról és a jelen kor kihívásairól is. A mai zenei tehetségkutatókról úgy véli, hogy az ő idejében még az énekesek jellemének és adottságainak megfelelően írták a dalokat, ma pedig könnyen eladható, divatos karakterek vannak aminek lemásolására keresi fiatalokat.

„A média hajlamos a szenzációhajhászásra, és olyan dolgokat közöl, ami régen nem volt lehetséges.” – mondta az előadóművész, aki Bayer Friderikának azt is elárulta, hogy húsz éven keresztül próbálkozott azzal, hogy lehessen gyereke: „A Baross utcai klinikára jártam. Mindenféle fázisán átestem annak, amit egy nő átél, hogy gyereke lehessen.” – Kovács Kati szerint sokan a karriert előbbre teszik, mint az anyaságot.

 

Elmondta azt is, volt olyan pont az életében, amikro úgy érezte be kell fejeznie a karrierjét. „De nem azért, mert nem szeretem azt, amit csinálok, hanem mert a külsőm megváltozott.”

Az énekesnő elmondta, hogy nagyon szereti a megszállottan zenélő kollégáit és haragszik azokra, akik fegyelmezettek, rosszul dolgoznak vagy nem kedvesek.
Kovács Kati számára mindennél többet ér az emberek szeretete.

A Hetek interjújában két esetet is megemlített, amelyek kedvesek az ő számára. Egyik történet, amikor eltévedtek és a sötétben az autópályát keresték. Egy sofőr felismerte őt, megölelte, majd útba igazította. Egy másik történet szerint egy csapat tinédszer kezdte el énekelni neki egymásba kapaszkodva az Úgy szeretném meghálálni című dalát. „Ennél nagyszerűbb dolgot nem is kívánhatok magamnak.”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!