Csoportos letartóztatások Iránban a „bűnös” tánc miatt

Hat embert letartóztatott az Iráni Forradalmi Gárda, miután megtudták, hogy a négy nő és a két férfi gyerekeket tanít zumbázni. Azzal vádolják őket, hogy a latni tánccal szabotálni próbálják az iszlám életmódot.

A zumba oktatóknak két bűnük is van: először is nyugati táncot lejtettek, ráadásul nem hidzsábban tették ezt – írja a The Telegraph brit portál.

“A nyugati táncokat oktató szervezet tagjait azonosítottuk, majd letartóztattuk őket” – mondta Hamid Damghani, a Forradalmi Gárda egyik tisztviselője.

Az iráni nők eddig sem lejthettek táncot nyilvános helyeken, hiszen bármikor megpillanthatja őket egy férfi. Az elmúlt években a zumbát és más táncokat még a női konditermekben is betiltották.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!