Botrány! Kiderült mennyiért „vakációznak” a kormánypárti honatyák! Tényleg 6 millióért kell kávét inni?

Kép: Illyés Tibor / MTI

A Népszava kikérte az Országgyűlési Hivataltól a 2017 első félévére vonatkozó frakcióköltésekről szóló adatokat. Megállapították belőle, hogy ebben az évben sem sajnálja az adóforintokat a 114 tagú Fidesz-frakció hat hónap alatt 76 szerződést számlázott az Országgyűlési Hivatalnak. Négy alkalommal is részt vettek például olyan csapatépítő tréningen, 2017 januárja és márciusa között, ami a választópolgároknak 7 300 000 forintba került.

A frakcióvezető nem a képviselőknek, hanem a mellettük dolgozó apparátusnak rendelte a kétnapos tréningeket a Freecons Global Kft szervezésében. A hvg.hu azt is megtudta, hogy ezzel a munkával Roboz Zsókát bízták meg, aki egyébként a cégben nem visel tisztséget, a fia dolgozik a frakciónak és a Facebook-on több képen is együtt szerepelnek baráti viszonyban Porkoláb Gyöngyivel aki a Fidesz frakcióvezetőjének (Kósa Lajos) felesége.

A Kaminski & Buranits Kft augusztus végéig szóló megbízására csak 609 000 forintot fordítanak. A 17 kereszténydemokrata képviselő július végéig 71 szerződést kötött. Nem pálinkára és borra költötték, hanem élelemre és italra mintegy 2 000 000 forint értékben. A Fidesz és a KDNP képviselői egyaránt szeretnek pihenni is. Nem szakítják meg a nyaralásukat, a szabadságot, a pihenést nem adják fel az MSZP kezdeményére összehívott rendkívüli parlamenti ülés kedvéért sem. Pedig ott olyan fontos kérdések kerülnének terítékre, mint a CEU-ügy, a Magyarországot fenyegető bírság, a devizahitelesekkel kapcsolatos helyzet.

Habony Árpád volt felesége Kaminski Fanny, aki korábban pártsajtós volt, most Orbán Viktor Facebook oldalát üzemelteti cégtársaival Buranits Ildikóval és Talabér Tiborral, a múlt évben két alkalommal is szerződtek velük majdnem 7 500 000 forint értékben. Nem lehet tudni, hogy az idei évi megbízás havi díjazással értetendő-e. Ami viszont biztos, hogy a Bálnában történt a nemzeti konzultációs kampány záróbulija, aminek a megszervezéséért a választópolgárok 10 900 000 forintot könyvelhetnek el a Rendezvényguru Kft nevére. „Műszeres biztonságtechnikai vizsgálat” rejtélyes megnevezésű tételre 6 000 000 forint értékben kötöttek szerződést a Trident Word Wide Kft-vel, ami egy takarító cég a céginformáció szerint.

A kereszténydemokrata képviselők 71 szerződést kötöttek, amit biztosan tudhatunk, az az, hogy tanácsokban nem szenvednek hiányt, hiszen több tucat, egyenként milliós nagyságrendű megbízásuk van életben december közepéig. A kereszténydemokraták is szeretnek bulizni.

Nézzük, mennyibe kerültek a vakációzások, tréningek, nevezzük, aminek akarjuk:

„Kihelyezett frakciórendezvények szervezése, bonyolítása” megnevezéssel július végéig a Kop-Travel Kft-vel 4 200 000 forint értékben szerződtek. A Thermal Hotel Visegrád Zrt. pedig 1 500 000 forintot kapott a februári frakcióülésért. A KDNP konferenciákat is szervezett a Mátra Park Kft-nek egy májusi eseményért 625 000 forintot fizettek a közpénzből. Ugyanez a cég több alkalommal is feltűnik a listán „vendéglátási” tételekkel. Vendéglátás, rendezvényszervezés, étel biztosítása címen Németh Dezső egyéni vállalkozó is 2 000 000 forint értékben szerepel az adatok között.

A KDNP-sek az elmúlt évben 6 000 000 forintot fordítottak kávéra, teára, élelmiszerre, most ebben az évben is minden hónapban elmennek a METRO-ba, ahol eddig elköltöttek több mint 2 000 000 forintot. A legnagyobb összeg június 21-én történő 810 000 forintos bevásárlás jelentette. Tisztítószerekre és irodaszerekre csak 163 000 forintot fordítottak, de ajándéktasakokra 113 000 forintot. Ajándékcsomagokra és ásványvizekre 2 961 500 forintot, ajándékkönyvekre 1 110 772 forintot költöttek. A Spinális Magyarország Kft-től pedig beszereztek egy széket 224 700 forint értékben.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!