Nem nyugszanak: Újabb embert vettek őrizetbe Czeglédy Csaba „boszorkányperében”

forrás: nyugat.hu

Szeged, 2017. augusztus 10., csütörtök (MTI) – Újabb gyanúsítottat – egy bodajki iskolaszövetkezetet vezető férfit – vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás miatt indult eljárásban, az ügyészség indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a szombathelyi férfit bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezette Humán Operátor Zrt. 2015-2016-ban munkaerő közvetítő tevékenységet végzett több magyarországi cég számára. A csoport tagjai olyan számlázási láncolatot alakítottak ki, amelyben a zrt. a szerződésben vállalt kötelezettségét papíron több alvállalkozón keresztül látta el, valójában azonban a munkaerőt közvetlenül biztosította. A gyanú szerint az iskolaszövetkezetek – így a most őrizetbe vett férfi által irányított bodajki is -, a számlázási lánc végén álltak, ténylegesen nem végezték el a bizonylatokon szereplő gazdasági tevékenységet. Az iskolaszövetkezetek szerepe csak a fiktív számlák kiállítása volt, hogy a zrt. így csökkentse adófizetési kötelezettségét.

 

mti.hu

Rogán, Mészáros, Habony és hosszan lehetne sorolni a neveket akik a Fidesz pénzügyi gépezetében komoly szerepet játszanak. Hol marad az ő elszámoltatásuk, hol marad azoknak az elszámoltatásuk akik már titkot sem csinálnak a lopásból?

Orbánék gátlástalan módon használják az „igazságszolgáltatás” módszereit a kampányokban. A mostani ciklusban Czeglédy Csabát szúrta ki magának a hatalom, hogy láncra verve mutogathassák a milliárdokból kitömött propaganda gépezeteikben.

Czeglédy csaba nem egyszer tört más borsot a hatalom orra alá. Az, hogy mi a valódi ok amiért a szombathelyi politikust elakarják hallgattatni arról már írtunk, bővebben itt ovlashat.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!