Tvrtko nem hagyja magát: olyan nyilatkozatot tett, hogy ezt egy politikus sem teszi zsebre

Vujity Tvrtko karrierje a köztévénél indult, ahol a délszláv háborúról tudósított. Majd 1997-ben elindult a TV2 és ott egészen 2016-ig dolgozott. Először a Napló riporter-műsorvezetőjeként, majd a Mokkában láthatta a közönség. Nem tudná elképzelni magát a mai TV2-ben, az ATV-ben viszont igen. Most ott vezeti a reggeli műsorukat. Az index készített interjút Vujity Tvrtkoval.

Az interjúból megtudhatjuk, hogy Tvrtko előadásokat tart, Zürichtől Dublinig, Essenen és Derecskén át rengeteg helyen. Leginkább ebből él, a „Tvrtko túl minden határon” című előadása olyan sikeres, hogy ha szeretnénk egy hétvégére megrendelni az előadását 2018 márciusa előtt biztosan nem kapunk időpontot.

„Én soha nem pályáztam állami pénzre, nincs trafikom, luxuskocsim, bármit lehet rám mondani, de azt nem, hogy politikailag megvehető vagyok.”

Amikor azt kérdezték tőle, hogy politikai szempontból, hogyan definiálná magát Tvrtko, azt mondta, „Nagyon független civil vagyok, bár ugye a civil szót is sikerült átpolitizálni ebben az országban. Ezt szerintem elhiszik rólam. Elképesztő az a politikai nyomásgyakorlás, ami az országban van, még egy kávéscsészének is van címkéje. Elolvastam két újságcikket pontosan ugyanarról az eseményről, és mintha nem is egy helyen jártak volna az újságírók. A sajtó egy részét a saját terepévé tette a magyar belpolitika. Na én ebben tuti nem veszek részt.”

Azt is megkérdezték tőle, hogy a politika soha nem környékezte meg? „De. Tanulságos volt az is. Felhívtak az egyik pártból, a parlamentben ülnek, és nem, nem nevezem meg őket, hogy a felmérések szerint, ha elindulok Pécsen a polgármesteri posztért, megnyerem. Mondtam, hogy megtisztelő, hogy rám gondoltak, de egészen biztosan nem vállalom, erre mi történik? Másnap tartottak egy sajtótájékoztatót, amin bejelentették, hogy felkértek polgármester-jelöltnek, de nem vállaltam. Erre a helyi újság azt írta meg, hogy “Nem Tvrtko lesz xy párt polgármester-jelöltje”, én meg onnantól azt kaptam meg, hogy szimpatizálok ezzel a párttal. Egy 40 másodperces telefonbeszélgetés volt. Én tévésként sem vágyom politikusokra, ha leülök velük, abból a szegmensből kérdezem majd őket, hogy mennyi a kenyér és milyen az oktatási programjuk.”

Arra a kérdésre pedig, hogy a jövő évi választásokon az ATV választási műsorában szívesen vállalna-e feladatokat, egyértelmű választ adott.

„Nagyon szívesen csinálnám, mert rólam mindenki tudja, hogy nem vagyok egyik oldal elkötelezettje sem, így a kérdéseim, amiket felteszek, nem bal- vagy jobboldali kérdések. A magyar politikusok valamiért azt hiszik, hogy mindenkit be lehet kategorizálni. Nem úgy kelek fel az ágyból, hogy mit mondott Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor. Nem lehet befolyásolni, és ha valaki odajönne hozzám, hogy kapok bizniszt, ha ezt vagy azt mondom, azonnal elhajtanám a francba.”

Mi is írtunk arról egy korábbi cikkünkben, hogy Tvrtko a Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnökét Nacsa Lőrincet sikerült alaposan beégetnie, amikor felolvasott egy 1992-ben keletkezett FIDESZ-es nyilatkozatot Soros Györgyről. Mint ismeretes, akkoriban a FIDESZ-es politikusok Soros György pénzén híztak, ezért akkor még teljesen más hangnemben szólaltak meg. Az Ifjú Kereszténydemokrata azonaban nem ismerte fel és egy kormányzati körökben „Soros-szervezetnek” nevezett civil szervezetnek tulajdonította azt…

„Nem készültem, hanem felkészültem. Általánosságban mondom, hogy szerintem a magyar politikusok egy részét elszoktatták a valós beszélgetésektől. Minden tábor megy a saját médiájához, aztán ott megkapja a kőkemény “Mi a kezdeményezésük sikerének záloga,” kezdetű kérdéseket. Ahogy az említett interjúban a riportalany szembesült a múlttal, úgy kellett válaszolnia az MSZP képviselőjének az általa elutazgatott költségtérítésre vonatkozó kérdésekre is. Én mindenkit megtisztelek a valós kérdésekkel. A politikusokat is.” – emlékezet vissza Tvrtko.

 

A teljes interjú elolvasható itt, ahol még amerikai élményeiről, további műsorokról, de Észak-Koreáról tartott előadásáról is olvashatunk.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!