Önálló fajként azonosították a csíkos vízisiklót

Bár eddig a közönséges vízisikló egyik alfajának tartották, most önálló fajként azonosították a Nagy-Britanniában honos csíkos vízisiklót – számolt be róla a BBC hírportálja.

A tudósok korábban úgy hitték, hogy a vízisikló egyetlen faj több alfajjal, melyek kissé különböznek egymástól. Miután azonban a németországi Senckenberg Kutatóintézet vezetésével 1600 vízisikló génjeit elemezték, a kutatók megállapították, hogy a csíkos vízisikló (Natrix helvetica) különbözik a közönséges vízisiklótól (Natrix natrix).

“Felfedeztük, hogy a csíkos vízisikló, melyet eddig alfajnak véltünk, valójában egy különálló faj. Most az egyes populációkat megvizsgálva meg tudjuk állapítani, ha valamelyik faj esetleg jóval veszélyeztetettebb, mint azt korábban hittünk” – mondta Uwe Fritz kutató.Az újonnan azonosított csíkos vízisikló szürke, nem pedig olívazöld, mint a közönséges vízisikló, és hiányzik róla a világos sárga gallérmintázat. Testének teljes hosszán fekete csíkozat látható, amely a közönséges vízisiklóknál alig észrevehető.

Csíkos vízisiklót észleltek már Nagy-Britannián kívül Svájcban, Olaszországban, Franciaországban és Németország nyugati részén.

 


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Minden vélemény számít!