600 millió az otthon melegére, 3,1 milliárd ugrótoronyra… Az ész megáll!

A támogatás iránt már az első órában hatalmas volt az érdeklődés – lelkendezett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Ezek szerint Magyarország mégsem erősödik. Annyi itt a szegény ember, hogy csak akkor tud új mosógépet, vagy hűtőgépet vásárolni, ha támogatást kap.

Amíg emberek tucatjai fagynak meg saját otthonukban télen, addig a kormány üveggyöngyöket szórva, nevetségesen alacsony keretösszegű programmal kampányolgat. Országos szinten 600 millió forint a keretösszeg, az észak-alföldi régióra 90 millió jutott. Észak-Magyarországnak még ennél is kevesebből kell kijönnie, 70 millió a régiónkra jutó megpályázható támogatás.

Bicskanyitogató, hogy a programra szánt összeg többszörösét költi el a Fidesz, például egy középkategóriás plakátkampányra, vagy a világszenzációként tálalt budapesti vizes vb-re. Összehasonlításként: csak a Batthyány térre felállított ugrótorony 3,1 milliárd forintba került. Jó nem? Egy rohadt toronyra ötször annyit költenek, mint amennyit adnak az egész országnak háztartási gépcserére (ja, a tornyot azóta már el is kezdték lebontani. Megérte 3,1 milliárdot költeni rá. Kérdés, hogy kinek).

És ezek után pofátlanul jelentik, milyen sikeres a gépcsereprogram, mert 9 óra alatt elfogyott a keret. Az a nyomorúságos 90 millió

Magyarország jobban teljesít.

Gazemberségben.

szerző: Pusztai Gábor /Északonline/ 


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás