Az Orbán-kormány tényleg nem alkalmas arra, hogy életben tartsa az egészségügyet…

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Szeptember 4. és 6. között tartanak tiltakozó akciót a közfinanszírozott fogorvosok. Kizárólag sürgősségi eseteket látnak majd el ebben a három napban. A tiltakozó akció célja, a fogászatokra jutó finanszírozás növelése.

Az állam összesen 28 milliárd forintot fordít fogászati ellátásra, tehát lakosonként 2800 forintot. Ez pont a fele a szükséges minimumnak a Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozatának számításai szerint. Nagy Ákos keszthelyi fogorvos szerint a fogorvosi munka piaci ára a 2800 forintnak három – négyszerese. Példaként említette, hogy minimum négyezer forintba kerül egy szűrővizsgálat magánorvosnál.

A kamara azt mondta, hogy az alulfinanszírozottság is oka annak, hogy egyre több az üres közfinanszírozott fogorvosi praxis.

Korábban már megírtuk, hogy az Orbán-kormány nem alkalmas arra, hogy működtesse az országot, az Orbán-kormány nem alkalmas arra, hogy életben tartsa az egészségügyet… Miközben azt hangoztatják, hogy olyan országot szeretnének teremteni, ahol a kiváló szakemberek nem mennek el, sőt mi több a szerintük ‘kalandozás vágyából’ külföldön dolgozók is hazajönnek, a valóságban hibát hibára halmoznak.

MOST A FOGORVOSOK PÉNZÉT AKARJA LEFELEZNI

AZ ORBÁN-KORMÁNY!

Szeptemberben sztrájkolhatnak a fogorvosok, amiért az állam csak a praxisok működéséhez szükséges pénzeknek csak a felét finanszírozza. Már 300 fogorvosi praxis maradt üresen, mert egyre több fogorvos hagyja ott rendelőjét.

Az Orbán-kormány nem alkalmas arra, hogy működtesse az országot, arra sem alkalmasak, hogy életben tartsa az egészségügyet


 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!