Ezt az elemzést látnod kell: Orbánék végjátéka bármikor elkezdődhet és a FIDESZ megy a szemétdombra…

Pulai András politikai elemzővel, a Publicus Intézet igazgatójával készült interjú, aki elmondta egy két hónappal ezelőtti felmérés szerint a Fidesz a legelutasítottabb párt, elmondta azt is, hogy ha a Fidesz népszerűsége valamiért megzuhanna, akkor az elpártoló szavazók nem mennének automatikusan a Jobbikhoz, hanem a legerősebb pártot választanák, ami jelen esetben az MSZP a Publicus felmérése alapján. – olvashatjuk az atv.hu-n. 

Pulai szerint a négymillió bizonytalan szavazó közül nagyjából kétmillió nem vesz részt a választáson. Van kétmillió aktív, de bizonytalan szavazó, ennek a tömegnek a kétharmada kormányváltást szeretne és háromnegyedük baloldali érzelmű, ami azt jelenti, hogy van még 1,1 millió potenciális szavazata a baloldalnak. Az emberek többsége azonban nem szeret eleve vesztes pártra szavazni, ez az embertömeg csak akkor szavaz baloldali pártra, ha az győztesnek tűnik.

„A Fidesz esetleges megrendüléséről Pulai azt mondta: az angolban van egy kifejezés, az úgynevezett „silver bullet”, vagyis ezüstgolyó-elmélet. Nehéz magyarra fordítani, de nagyjából arra utal, hogy az „ezüstgolyó” egy olyan ügy, egy személy, egy esemény vagy fordulat, ami egyszerre minden problémát megold. „Ilyen a politikában nincs, én legalábbis nem látok ilyet” – szögezte le az elemző.

Másrészt, ha lenne is ilyen – pletykálnak arról, hogy Simicska Lajos rendelkezhet valamiféle megrendítő erejűnek vélt dokumentummal; Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor állítólagos svájci bankszámlájának ügyét lebegteti hónapok óta –, tehát ha lenne is ilyen, az sem biztos, hogy megingatná a legelkötelezettebb másfél millió Fidesz-szavazót.

Pulai végül arról beszélt lapunknak, hogy mindezek ellenére mégsem teljesen lefutott a 2018-as választás. A politológiában van egy másik fontos kifejezés is, a „fekete hattyú”: ez egy olyan eseményt jelöl, amiről csak utólag derül ki, hogy fordulópontot jelentett. Ilyen volt például a netadó bejelentése: kezdetben nem látszott, hogy mekkora felháborodást fog kiváltani, utólag azonban elmondható, hogy annak hatására veszített egymillió szavazót a Fidesz. Egy ilyen ügy bármikor előjöhet – tette hozzá Pulai András.”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!