Újraírta Balog a Bibliát – hátha vízen is tud járni, ki kéne próbálni

Balog, az ájtatos manó a hetedik napon megteremtette önmagát

Látom ám a videón, hogy Balog Zoltán (egykori református lelkész) Tusványoson szó szerint az alábbiakat mondja: „a re-formáció az azt jelenti, hogy visszaalakítani. Visszaalakítani arra az eredeti formájára, ahogy Jézus ezt az embereknek adta, a Hegyi beszédben, a Tízparancsolatban.”

Szóval Jézus adta az embereknek a Tízparancsolatot, hiszen ő hozta le a hegyről a „bizonyság két tábláját”. Persze, tudom, Jézus preegzisztens, tudom, hogy a keresztény értelmezés szerint a T’nah csupán előképe az Újszövetségnek, s tudom, hogy a Héber Biblia keresztény értelmezése tipologikus.

De most félre gonddal-búval, inkább önfeledten vigadjunk Balog lelkésszel együtt, hogy az újszülött Jézus miként menekült meg egy gyékényből font kosárban; hogy miként ütötte le Jézus a héber rabszolgát bántalmazó egyiptomit; hogy miként lett Áron Jézus tolmácsa; hogy miként fakasztott vizet Jézus a sziklából; hogy miként győzte le Jézus kitárt karjaival az amalekitákat; hogy miként törte össze Jézus a kőtáblákat; hogy miként kötött Jézuson keresztül az egész néppel szövetséget az Örökkévaló – és így tovább!

Annyit tehát már tudunk – és ez sem kevés –, hogy – legalábbis Balog lelkész szerint – a re-formáció egy „Mózestelenített” biblikus hagyomány.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!