Hibát hibára halmoz Schmidt Mária

Kép forrása: Facebook

Mint ahogyan azt már korábbi cikkeinkben megírtuk Schmidt Mária hibát-hibára halmoz. A Magyar Nemzet fordult közérdekű adat-igényléssel a Közép és Kelet európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítványhoz, amelynek Schmidt Mária a vezetője. Azt szerették volna megtudni, hogy mennyi pénzt költöttek el az 1956-os emlékévvel kapcsolatban. Kivel szerződtek egymillió forintnál magasabb összegekért. Ha maradt pénz, akkor azt mire költötték el? Úgy látszik azonban ilyen nyilvántartással nem rendelkeznek, mert a válaszuk az volt, hogy a kérdések megválaszolása aránytalan mértékű munkaerőforrást igényel és 352 000 forint költségtérítés ellenében tudnak csak válaszolni.

Korábban írtunk egy másik döbbenetes bakiról, Schmidt Mária által vezetett 1956-os emlékbizottság tudott arról, hogy egy újrahasznált dalért fizettek ki 50 000 000 forintot, ez derült ki abból az interjúból, amit a Heti Válasz készített a zeneszerzővel. Schmidt Máriának fájt, hogy a kubai-magyar származású amerikai zeneszerző megerősítette a nyilvánosság előtt, hogy az Egy szabad országért című dal egyáltalán nem eredeti. Úgy látszik a Fidesz-es vezetők ahhoz szoktak hozzá, hogy az ügyletek után előre megbeszélt forgatókönyv szerint történik a nyilvánosság tájékoztatása.

És nem lehet elfelejteni azt a botrányt sem, amikor az emlékév alkalmából készült óriás plakátokon felcserélték két forradalmár nevét és hibásan készítették el a plakátokat. A történet azonban csak a hiba felfedezése és a botrány kirobbanása után kezdődött el, ahogyan Schmidt Mária egyszerűen nem tudta felvállalni az általa vezetett projektet, helyette inkább ember vadászatba kezdett és legközelebbi munkatársát akarta rossz helyzetbe hozni, mint az 50-es években a kemény vonalas kommunisták. Ez leleplezi az orbánisták mentalitását és a munkatársaikhoz való hozzáállását is, hiszen senki nem háborodott fel narancsos berkekben azon ami történt.

A nagy kánikulára és a politikai szünetre sincsen tekintettel Schmidt Mária, nem hagyja nyugodtan pihenni az ellenzéki újságírókat, ismét nagy hibát követett el… Szégyenteljes dolog, hogy csak az átadóra és az esetleges országos médiában történő megjelenésre gondolnak és felelőtlen, kifejezetten amatőr, hogy senki nem gondolt arra, hogy az emlékmű környezetét gondozni is kell, hogy az méltó módon, tisztességesen megőrizhesse üzenetét.

Arról írt ma reggel a zsurpubi.hu, hogy alig másfél hónap alatt benőtte a gaz az 56-os emlékművet, amit júniusban állítottak fel a XVIII. kerületben. Mint írják „nagy csinnadratta volt” és nagyon sok pénzbe került. Az 56-os emlékpark létrehozását Schmidt Mária vezette és az 56-os Emlékbizottság támogatta. Múlt év októberében az önkormányzat határozata alapján 13 000 0000 forintot fordítottak a parképítésre. Alig telt el másfél-két hónap, a természet máris átvette az uralmat az emlékmű felett.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!