Párt eladó! A Momentum gyanús finanszírozási ügyei messzire vezetnek.

Fekete-Győr András a Momentum elnöke (fotó nyers: hvg.hu)

Örültem, amikor a Momentum nevű egyesülés színre lépett. Arra gondoltam: biztosan ők lesznek azok, akik a mérleg nyelvévé tudnak válni és segítségükkel leváltható lesz az Orbáni diktatúra. Az első szárnypróbálgatásaikból arra lehetett következtetni, hogy ezek a fiatal srácok elkötelezettek a kormányváltásban.

Azóta sajnos kiderült, hogy eszük ágában sincs közreműködni Orbán eltakarításában. A párttá alakult egyesülés elmúlt néhány hónapja végképp bebizonyította, hogy minden valószínűség szerint inkább abban érdekeltek, hogy kiszeljenek maguknak egy darabot az ellenzéki torta amúgy is sok részre osztott maradékából és beálljanak az LMP helyére a parlamenti tagságért folytatott harcban.

Elkezdetek pontosan úgyanúgy viselkedni, mint azok, akikkel szemben megfogalmazták magukat. Nem mondjuk meg, honnan van pénzünk, aztán megmondjuk, de az nem annyi, aztán elmondjuk, hogy az sokkal több volt, végül bemondjuk az igaznak tűnőt és sajnáltatjuk magunkat kicsit.

Már majdnem elkezdtem sajnálni a srácokat, amikor eszembe jutott, hogy mi is kell ahhoz, hogy valaki pártként működjön. Plakátok, országjárás, fesztivál, profi arculat, kiadványok, szórólapok, utazási költségek, telefonszámla, alkalmazottak, fizetések. Mindezt miből?

Megkérdeztem az egyik párt, neve elhallgatását kérő alkalmazottját, hogy egy ilyen tevékenység körülbelül mennyibe kerülhet. A válasz megdöbbentő volt. Minimál költségeket kértem, minimál programhoz.

  • Országjárás helyszínenként átlagosan: 80-180.000 Ft,-
  • Órisáplakátok darabonként. 50-130.000 Ft,-
  • Kisebb fesztivál: 20-25.000.000 Ft,-
  • Arculat: 5-10.000.000 Ft,- / egyszeri költség
  • Kiadványok, szórólapok 1-1,500.000 Ft,-
  • Telefon, utazás /hó: 1-1,2.000.000 Ft,-
  • Fizetések: Minimum 220.000 Ft,- / fő + járulékok
  • Rezsi, Internet, irodai költségek: 3-500.000 Ft,-/hó

Egy kis párt havi működési költségei is elérik a havi 5-6.000.000 Forintot.

Ha mindezt a Momentumra vetítjük kiderül, hogy eddig legalább 100-150.000.000 Forintot költhettek el a skacok arra, hogy népszerűsítsék magukat és működtessék a pártot. A legkeményebb azonban nem ez. A legdurvább az, hogy néhány napja került nyilvánosságra, hogy kik azok, akik támogatják a csapatot és milyen feltételekkel.

Bojár Gábor és Raskó György vállalkozók már eddig is támogattak ellenzéki megmozdulásokat. Bojár Gáborról tudjuk, hogy nem kifejezetten szimpatizál az Orbán féle berendezkedéssel és Raskó György sem tekinthető kormánybarát vállalkozónak. Ő azonban echte jobboldali kötődésű, az egykori Antall-kormány tagja. Ezért szabhatta azt a feltételt a támogatása mellé, hogy csak akkor ad pénzt, ha a “Momentum nem szövetkezik az MSZP-vel és a DK-val, vagy ha belvárosi liberális értelmiségi pártnak mutatják magukat”.

Megmondom mi a helyzet:

  1. A Momentum egy katyvasz, valódi politikai ideológia nélkül.
  2. Semmiben nem különbözik a többi párttól, mindössze újabb és tisztábbnak tűnik
  3. A Momentum nem akarhat kormányváltást, mert akkor ilyen támogatásokat nem fogadhat el. Az MSZP és a Dk nélkül ugyanis nem fog menni. 
  4. A Momentum egy lufi és kifejezetten öncélú.
  5. A Momentum eddig mindössze egyetlen dolgot tett. Sikerült hitelesíttetnie egy népszavazási kérdést és számos párt, civil szervezet és sajtóorgánum, – többek között a Pesti Bulvár- segítségével sikerre vinnie egy népszavazást, majd mindezt saját, egyéni teljesítményükként bemutatni.
  6. A Momentum nem rendelkezik a kormányzáshoz szükséges politikai, szellemi háttérrel.
  7. A Momentum finanszírozása ugyanolyan ködös, mint az összes többi párté.
  8. A Momentum lehet ugyan a mérleg nyelve, de ez a mérleg nem a kormányváltás felé billen

Ennyi. Ha mindez másként lesz és azt bizonyítják, hogy tévedek, elnézést fogok kérni. Addig viszont fenntartom, hogy ezek a fiúk megfertőződtek a hatalom szelétől és mást sem tesznek, csak Orbán maradását segítik. Szomorú…

 

 

 


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Minden vélemény számít!