2,8 milliárd forinttal lett drágább a járműpark bérlése – következmények nélkül

Kép forrása: Wikipedia

Már megszoktuk, ha közbeszerzési eljárásokról van szó, akkor előfordul, hogy a kezdetben „megbecsült” összeg olykor-olykor pár milliárd forinttal megdrágul. Azt is megszokhattuk, hogy arról is szólnak a hírek, hogy egy-egy közbeszerzési eljárás során pályázok hirtelen mégis visszalépnek, visszavonják a pályázatukat vagy éppen kizárnak az eljárásból egy-két indulót.

A MÁV jóval drágábban bérel járműparkot a tervezettnél miközben a nyertes cég riválisait kizárták a közbeszerzési eljárás során. 2,8 milliárd forinttal magasabb összegért bérli a járműparkot a MÁV saját magának és leányvállalatainak. Négy évre kötöttek szerződést amelynek végleges értéke 13,8 milliárd forint amelyet eredetileg 11,1 milliárd forintra becsülték. Ez a keretszerződés 1350 jármű tartós bérletéről szól.

A közbeszerzési eljáráson négy vállalat indult el és adott árajánlatot. Az állami vasútcég a két legnagyobb pályázót kizárta és egy harmadik ajánlattevő visszalépett. Végül a Mercarius Flottakezelő lett a nyertes.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!