Ráfaragott a Fidesz: Az üldözött civilszervezetet kell támogatnia egymillióval

Már tavaly jogerősen elítélték a pártot, de a Kúriához gurították tovább a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét megsértő alábbi nyilatkozatukat:

„A nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani. Hazugságaikkal szemben a tény az, hogy 2014-ben a menedékkérők négyötöde, mintegy 35 ezer ember nem háborús övezetből érkezett Magyarországra, tehát megélhetési bevándorló volt.”

Ezért a bíróság másodfokon is nyilvános bocsánatkérésre és egymillió forintos sérelmi díjra kötelezte a pártot, amit nem vettek tudomásul s felülvizsgálati kérelmet adtak be.

Nem kellett volna, ugyanis tegnap a Kúria is megerősítette az előző bírósági ítéletet.

Indoklásuk szerint „a véleménynyilvánítás szabadsága csak a bírálat, jellemzés, nézet és kritika szabadságát foglalja magában, de az alkotmányos védelem nem vonatkozhat a tények meghamisításra”.

A jogerős ítélet felszólította a Fideszt, hogy tartózkodjon a további hasonló jogsértésektől.

Az egymilliós sérelmi díjat átutalták a Helsinki Bizottságnak s így a kormánypárt is a „támogatók” sorába lépett sőt: anyagi juttatásukkal a menedékkérők jogi segítségnyújtását segítik, mivel a civilszervezet erre fordítja a milliós összeget.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata