Megtörtént, amitől Orbán a legrosszabb rémálmaiban fél – lecsapott az ügyészség

Facebook/Orbán Viktor / Forrás

Az az ember, akinek vaj van a füle mögött, minden esetben fél valamitől. Fél attól, hogy ez a vaj egyszer csak elkezd onnan kiolvadni, összeragacsozza a szép öltönyét, a hatóságok pedig végzik a dolgukat. Orbán rémálma megvalósult.

Még nem Magyarországon, hanem Romániában! A Korrupcióellenes Ügyészség hátkutatást tartott a román kormánynál. A DNA az Országos Korrupcióellenes Ügyészség közleményt adott ki, amely szerint olyan feltételezett korrupciós bűncselekmények ügyében vizsgálódnak, amelyeket most, ebben az évben júliusban követtek el.

Öt helységben tartottak házkutatást, kormányépületekben. Ügyészségi források alapján a kormánypalotában vannak az irodái az ügyben érintett a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős minisztériumnak. Olvashatjuk a 444.hu oldalán. 

A Transparency International szerint a múlt évben az Orbán-kormány tovább rontotta Magyarország korrupcióérzékelési indexét. A CPI az eddig sem túl előkelő 50. helyről az 57. helyre esett vissza Magyarország a világranglistán.

„Az index aszerint pontozza az országokat, mennyire érzékelhető a közszférában a korrupció. 0 és 100 pont közötti értéket lehet elérni, minél több a pont, annál tisztább a közélet az adott országban. Az adatokból készült jelentés a korrupció és az egyenlőtlenség mértéke, illetve a populizmus előretörése közötti összefüggést is feltárja, a TI szerint ezek a jelenségek ördögi körforgást alakítanak ki egy adott országban.”

A Magyar Nemzet arról írt januárban, hogy Magyarországon a korrupció felülről vezérelt és a rendszer jellemzőjévé vált. Martin József Péter a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója azt mondta az éves korrupciós jelentés tájékoztatóján a hatalom nem jogtisztelő és a hazai korrupciós szint is ehhez igazodik.
Januárban még arról olvashattunk, hogy „Az ország korrupció elleni teljesítménye drasztikusan visszaesett az Európai Unión, valamint a régión belül is, így már Romániával vagyunk egy szinten, és csak Bulgáriát, Olaszországot és Görögországot előzzük meg.”

Úgy látszik, a narancsos Magyarország tovább rontott a helyzetén…

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!