Önkényuralom lesz. Nem hiszed? Mutatunk valamit, ami téged is meggyőz

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Magyarországon teljesen megszűnik a hatalommegosztás alkotmányos alapelve. Az önkényuralom megakadályozása céljából született meg a hatalmi ágak szétválasztásának gondolata. Mára a demokratikus berendezkedés és hatalomgyakorlás elengedhetetlen feltétele lett. Az alkotmányos alapelv szerint a törvényhozó hatalom (választott parlamenti képviselők), végrehajtói hatalom (kormány), bírói hatalom (független bíróság) hatásköröknek mind intézményi, mind pedig személyi vonatkozásokban el kell különüljenek egymástól.

„A kormányzat nem bírákkal kívánja feltölteni a 2018-tól startoló új bíróságokat, hanem a közigazgatásból érkező, a hatalomhoz lojális hivatalnokokkal.” Egy nevének elhallgatását kérő személy nyilatkozott így, aki hosszú ideje dolgozik a magyar igazságszolgáltatásban. 2018. január 1-től, avatkozik be a kormány a bírósági rendszerbe, tehát még a jövő évi választások előtt. Pályázati rendszerben, pontszámok szerint nevezik ki az új bírákat jövő évtől, az IM javaslata alapján a pontrendszert úgy alakítaná át, hogy azok a pályázók akik kegyeltjei a kormánynak, jobb esélyt kapjanak a bírói kinevezésre.

Az állami hivatalokból érkező pályázók dupla pontot kapnak a szakmai múltjukra tekintettel. Ha ez a terv megvalósul, akár szakmai előélet alapján egy kormánytisztviselőnek vagy hatósági előadónak jobb esélye lehet a bírói kinevezésre, mint annak a jelentkezőnek aki hosszú éveken keresztül dolgozott bírósági titkárként, ami a bírói kinevezés előszobája és 6-9 évig tart.

„Nem nehéz belátni, hogy 8 év kormányzás után a minisztériumokban és más állami hivatalokban jellemzően a Fideszhez lojális emberek ülnek, főleg azokban a pozíciókban, ahonnan eséllyel lehet bírónak pályázni. Az Országos Bírósági Hivatal elemzést készített az új tervről, és néhány példával is szemlélteti, hogyan változnának az esélyek. Egy 6-9 évig dolgozó, bírónak készülő bírósági titkár a szakmai múltra 6 pontot kaphat. Megfelelő szakmai értékeléssel együtt ez felmehet 16 pontra. Egy 6 évig dolgozó hatósági jogi előadó a szakmai múltra 12 pontot kaphat. Megfelelő szakmai értékeléssel együtt ez felmehet 32 pontra.” – írja a 444.hu.

Az Országos Bírósági Hivatal szerint a közigazgatásból érkező pályázókról még jóhiszemű olvasatban sem feltételezhető függetlenség.

Szerintük aki kormány tisztviselőből közigazgatási bíró akar lenni, néhány évet el kell, hogy töltsön az igazságszolgáltatásban, mielőtt fontos ügyekben egyedül dönthetne.

„Álláspontunk szerint a KIM rendelet Tervezet szerinti módosítása nem támogatható, az a bírói álláshelyekre vonatkozó pályázati eljárás során adható pontszámok rendszerében több ponton és a kifejtett okok alapján hátrányos helyzetbe hozza a bírákat és a bírósági titkárokat.”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!