Németh Szilárd mai félelmetes kijelentése elég okot adhat az ellenzéki újságíróknak, hogy elmeneküljenek az országból

A Magyar Nemzet információi szerint a tusványosi beszéd egy új médiaellenes kampány felvezetőjeként szolgált. A lap forrásai szerint a Fidesz ősztől megpróbálja majd aláásni a Fidesz gazdasági hátországának üzleteit feltáró újságírók tekintélyét. Orbán Viktor azt mondta, hogy a Soros maffiahálózattal és a brüsszeli bürokratákkal szemben kell állniuk a sarat az elkövetkező kilenc hónapban és meg kell küzdeniük az általuk működtetett médiával. Örömének adott hangot azonban annak, hogy a médiaszektorban egyértelműen nemzeti tulajdonosi többség van.

Történelmi távlatokba helyezkedett Orbán Viktor idei tusványosi beszéde. A történelem tanulmányainkra kell támaszkodnunk, amikor a fenti sorok tartalmát be szeretnénk fogadni, meg szeretnénk érteni. Egy ország miniszterelnöke azt mondta, hogy a médiaszektorban egyértelműen nemzeti tulajdonosi többség van. (a nemzeti itt sajnos egy politikai párt családot jelöl, eredeti értelmével ellentétesen) Majd a saját maga által gyártott összeesküvés elméletre alapozva, azt állítja, hogy vannak a sajtónak olyan részei, amelyekkel ‘fel kell vennie a harcot’.

Ez nem demokratikus gondolkodás!

Ez a diktatórikus hatalomgyakorlás kezdőpontja!

Németh Szilárd a Fidesz alelnöke az ATV-ben arra a kérdésre, hogy mit gondolt Orbán, amikor azt mondta legutóbbi beszédében, lehetnek még keményebbek az általuk Soros-hálózat részének tartott civil szervezetekkel szemben azt válaszolta:

„…Ha folyamatos lesz a törvénysértés, akkor vannak más eszközök a kormány és a parlament kezében…”

 

„A Fidesz alelnöke szerint „a hazai jogszabályokkal és az európai uniós jogszabályokkal Soros NGO-i teljes egészében szembemennek”, arra a kérdésre pedig, hogy mit jelent majd a keménység velük szemben, azt mondta, meg lehet kezdeni annak bizonyítását, hogy megsértik a schengeni törvényeket.

A Fidesz alelnöke szerint a schengeni jogszabályok kimondják a külső határok védelmét, ezek a szervezetek pedig „nem szervezhetnek oda illegális bevándorlókat”. Arra a kérdésre, hogy „ez következik most, ezzel fogják vádolni őket?”, A Fidesz alelnöke azt válaszolja,

„nem vádoljuk, ők folyamatosan ezt csinálják”.

Végül példának hozza, hogy a szicíliai ügyész is azzal vádolt civil szervezeteket, hogy embercsempészekkel játszanak össze.” – idézet a 444.hu tudósításából. 

Ugyanebben az interjúban a Fidesz alelnöke arról is beszélt, hogy a sajtótájékoztatóján vele vitatkozó újságírók hivatásos rendbontók voltak.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!