Mészáros és Rogán helyett: legszigorúbb büntetést is kaphat BKK-t „hackelő” fiatal fiút

Lehet, hogy hiába szervezték a tüntetést? Lehet, hogy hiába állt ki a net népe egy emberként? Lehet, hogy hiába kérik már a nemzetközi nagy cégek is azt, hogy inkább jutalmazzák, mint büntessék?

A Hír Tv Egyenesen című műsorában mondta egy internetes szakjogász, hogy hiba volt, hogy a fiatal nyilvánosságra hozta a rendszer hiányosságait. Ilyenkor jobb, ha ezt csak az érintett céggel közlik. Az ügyvéd azt mondta, hogy egy ilyen szintű feltörésnél nem lehet nagy károkat okozni. Akár még az is lehet, hogy egy évre börtönbe kerül a fiatal.

„Ezeket screen bunnynak hívják, az IT világában ők elég kisstílű támadásokkal próbálják megtalálni a rendszerhibákat, ott belépni, betörni és valamit csinálni. Nem ők az igazi komoly hackerek, nem ők tudnak igazi károkat okozni egy cégnek. Azok az igazi hackerek, akiről nem is tudják, hogy bent voltak a rendszerben, mert azokat a nyomokat is elfedik, mint egy jó széftermi betörésénél, hogy nem tudni, kik mentek be, és kik vitték el azokat a dolgokat” – emlékeztetett a szakember. – írja a hírtv.hu 

A német T-Systems International szerint nem büntetni kellene a 18 éves fiatalt, hanem jutalmazni és azt kéri, hogy minden lehetséges eszközökkel segítsék fiatalt.

„A T-Systems International hétfőn a Facebookon reagált a szitokáradatra. Azt írják: az elmúlt napokban feltűnt nekik, hogy földcsuszamlásszerűen romlott Facebook-oldaluk értékelése, és borzalmas vádakkal illették őket. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozták, hogy a T-Systems Magyarország, bár ugyanazt a márkanevet viseli, nem tartozik a T-Systems International alá.

A német vállalat leszögezte: ha nem keletkezik jelentős kár, az etikus motivációjú hacker-tevékenységet – mint amit a 18 éves fiú elkövetett – nem büntetni, inkább jutalmazni kellene. A T-Systems International felvette a kapcsolatot a Magyar Telekommal és a T-Systems Magyarországgal, hogy megismerje az eset részleteit, és arra kérte őket, hogy minden lehetséges eszközzel segítsék a fiatalt.

Azt is írták, hogy értékelik az oldalukra érkezett konstruktív megjegyzéseket, és továbbra is nyitva tartják ezt a kommunikációs csatornát a kapcsolatfelvétel, a kérdések és kritikák céljára.” – írja a 24.hu.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!