A nép nem betiltható, de a kormány leváltható

Ezzel a felirattal jelentek meg fehér hátterű plakátok az utcákon, kedd reggel, miután július 15-én járt le a plakáttörvény úgymond türelmi ideje és a párthirdetések el is tűntek.

Kivéve persze a kormány megelégedésére s véleménye szerint a küldetését beteljesítő Soros-plakátokat, amelyekből bőven maradt a vizes vb és Netanjahu látogatása miatt kiemelt területeken kívül.

Viszont: olyan polgári engedetlenség lett a válasz minderre, ami előtt meghökkenve állnak mind a kormányzó, mind az ellenzéki pártok – legalábbis egyelőre.

„A fenti üzenetet tartalmazó hirdetés egy magánmegrendelő által közölt társadalmi célú üzenet” – nyilatkozott szűkszavúan a Magyar Nemzetnek Puskás Anett, a Mahir tanácsadója.

Ha egy magánszemély bármely illetékes cégtől plakátkampányt rendel, hirdetésein azt üzenve például, hogy „Normális országban szeretnék élni!”, majd a szolgáltatást saját pénzéből kifizeti, akkor cselekedete semmilyen formában nem esik a plakáttörvény hatálya alá.

Valaki rafináltan kihasználta ezt a civilrést, ami a plakáttörvény könnyed kijátszását bizonyítja – rögtön annak bevezetése után.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!