Alakul ez: Fidesz-elnök után nyomoznak az uniós pénzek miatt

Szabó Lóránd és Fehérvári Tamás

Feljelentette a Fidesz Tolna megyei elnökét, Fehérvári Tamást a dombóvári polgármester hivatali visszaélés miatt. Az ügy hátterében az uniós területfejlesztési források körüli botrány áll – írja a Pécsistop.

A régióban elsőként Dombóvár polgármestere, Szabó Loránd emelte fel a szavát a TOP-forrásokról való teljesen lekövethetetlen szavazások miatt. Dombóvárra nem is nagyon jutott el uniós pénz, miközben a szomszéd településekre bőségesen, pedig pályázataikkal semmi gond nem volt.

Mindehhez persze semmi köze semmilyen piti politikai bosszúnak amiatt, hogy Dombóváron a Fidesz csúnya vereséget szenvedett a 2014-es önkormányzati választásokon a szintén dombóvári Fehérvári Tamással, mint a kormánypárt arcával együtt. Fehérvári a pofáraesés ellenére a megyei közgyűlés elnöke lett.

„Ennél nagyobb bűnt, mint merő politikai bosszúból megváltoztatni a kiírást úgy, hogy az városi szinten csak Dombóvárnak okozzon hátrányt, városvezetőként nem tudok elképzelni. Az eljárás haszna lesz az is, hogy a megyei önkormányzatnak ki kell adnia adatokat, a pályázatok szakmai pontjait. Ha Fehérvári jogi felelősséget megállapítják, akkor polgári jogi eljárásban több százmilliós kártérítést is követelhetünk a megyétől” – nyilatkozta a lapnak Szabó Lóránd.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!