Az orosz belügy már most rendet ígér a jövő évi foci vb-re

Az orosz rendőrség nem fogja eltűrni, hogy a 2018-as labdarúgó világbajnokság napjaiban félmeztelen szurkolók tömegesen grasszáljanak az ország városainak utcáin – jelentette be Alekszandr Gorovoj belügyminiszter-helyettes.

„Nem lesz rendbontás, az ilyen kísérleteket azonnal el fogjuk fojtani. A részegeket, és a nem megfelelően felöltözött szurkolókat ki fogjuk emelni a tömegből” – magyarázta, majd az is kiderült hogy a rendőrségnek egyelőre nincsenek meg az eszközeik a „zéró tolearncia” gyakorlati megvalósítására.

„Még nincsenek meg a szükséges eszközeink, a sikerhez, meg kall kapnunk a szükséges felszerelést” – mondta a miniszter-helyettes. A vb 2018. júniusában kezdődik, s 11 városban rendeznek mérkőzéseket.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!