Itt a FIDESZ mesterterve – megtudtuk, hogyan akarják visszaállítani a vasárnapi boltzárat

kép: Societas

2017.07.11. 13:39

„A reprezentatív ágazati szakszervezet is csatlakozik annak a levélnek az aláíróihoz, amelyben Lázár János kancelláriaminisztertől azt kérik az áruházi munkavállalók: a kormány piacszabályozó intézkedéssel segítsen a kiskereskedelem foglalkoztatási válságának megoldásában. A dolgozók szerint a vasárnapi boltzár visszaállítása is könnyítene a helyzetükön.” – írta a napi.hu.

Már megint az a boltzár. Megint ugyanazok az arcok.

Ebben a sztoriban megint sokan alakoskodnak. Orbánék egyik napról a másikra bezárták a boltokat, ami valójában egy nyitvatartási tilalom volt, nem pedig hagyományos értelemben vett „boltzár”, amiben a fő különbség az volt, hogy aki akart, vagy akinek kellett volna se tudott kinyitni.

Persze a haveroknak kiosztogatott trafikokkal más volt a helyzet azokat át lehetett minősíteni piaccá ugye, rájuk nem vonatkozik a „zemberek megvédése”.

Az azóta politikai megfontolásból szőnyeg alá sepert Rogán Antal még 2016-ban jelentette be a sajtó képviselői előtt, hogy javasolják az úgynevezett vasárnapi zárvatartásról szóló törvény mielőbbi visszavonását, mert úgy látták, hogy ez bukó. Megint egyik napról a másikra.

Elmondta, hogy számukra fontosak az elemzések meg fontosak a vélemények, ezért úgy döntöttek, hogy az „emberekkel együtt kormányozva” engednek a zárvartás ügyében. Az MSZP aláírásgyűjtési akciójából sikerült kifogniuk a szelet, és elérték azt is, hogy a migráncskampány düböröghessen, mert ugye félő volt, hogy az emberek nem tudják megosztani a figyelmüket, és két fontos kérdés országos durrogtatása tuti bukó a Fidesznek. Mint Hitlernek volt a kétfrontos háború.

Meg nehogymá ne ők fújják a passzátszelet!

Szóval alakoskodó, sunyi szar indokok mentén a népszavazás várható eredményességét beelőzve, villámgyorsan kinyittatták a boltokat, és belehúztak a migráncsozásba is, sőt Rogán rá is fogta a nőkre, hogy miattuk (is) kell újranyitni a boltokat, persze azt már kényelmetlen volt bevallani, hogy hány munkahelyet kellett megszüntetni a vasárnapi boltzárral, szóval áradt a sűrű, bűzös, barna lé.

Ha már a nép egyszer úgy döntött, hogy ennyi, vége, akkor minek ezt újra felhozni?

Ügyesebb a forgatókönyv, de még mindig szar. Gyorsan kellett valaki, aki ugyanazt fújja, mint ők. Aki a kezdetektől támogatta a boltok vasárnapi bezáratását! Elő is vették a kormányzati médiának rendszeresen nyilatkozó Bubenkó Csabát a KDFSZ (Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete) elnökét, aki meg is nyerte a feladatot, hogy kicsit áttörje a falat a vasárnapi boltzár ügyében. Újra megy az alakoskodó játék.

A KDFSZ a kormánynak kedves ügyben játssza a független szakszervezetet, pont úgy, ahogyan a kormány játssza a demokratát, akinek fontosak az emberek.

A KDFSZ a pártunkhoz és kormányunkhoz „úgymond közel álló” szakszervezet elnöke jelezte, hogy a dolgozók aláírásgyűjtésbe kezdtek azért, hogy a kormány vegye újra napirendre többek között a vasárnapi nyitvatartási tilalmat, bizonyos „érdekvédelmi” szempontok alapján.

Aztán csak nehogy megint jöjjenek a nők, és szétverjék az egészet.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!