Felháborító történet: 21 embert rúgtak ki, a szálak Orbánhoz vezetnek

21 embert kirúgtak az átvilágítás után. A 168 óra megírta, hogy a 6,6 milliárd forintot, amit az EU a magyar közösségfejlesztésre szán a politika saját magának akarja és a nekik nem tetsző mentorokat gyorsan ki is rúgja.

A „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” országos program 61 mentorának 1/3-át indoklás nélkül kirúgták. – adta hírül a 24.hu. Ebben a programban az Európai Unió a civil szféra fejlődését támogatja, mintegy 6,6 milliárd forinttal.

Ebből az összegből 360 település közösségi életének fejlesztését kell fejleszteni a kultúra, a szabadidő és a közbiztonság területén is.

A 18 megyében működő mentor hálózatnak az a feladata, hogy segítsék a pályázatok elkészítését, az ötletek megvalósítását.

„Az elbocsátott mentorok egyike a 24.hu-nak elmesélte, eleinte úgy tűnt, minden rendben van, „a helyek nincsenek leosztva”, a 61 mentort decemberben a szakértelem függvényében választották ki. Elvégeztettek velük egy akkreditált bentlakásos kulturális közösségfejlesztő képzést is, az Orbán-kormány civil szféra iránti elkötelezettségében kétkedőket pedig azzal nyugtatták meg, hogy a programban függetlenül dolgozhatnak majd. A tanúsítványt, hogy mentorként vállalhatnak szerepet a programban, április 4-én vették át. A program vezetése akkor még azt hangsúlyozta, hogy egy kiváló csapat állt össze, a munka mindazonáltal 21 mentor számára négy hónap után véget ért, egy átvilágítás nyomán a próbaidő leteltével menesztették őket. A levél, amelyet kaptak, semmiféle indoklást nem tartalmazott.

Az egyik mentor szerint nyilvánvalóan politikai okok húzódnak meg, több jelzést is kaptak, hogy a polgármestereknek és a helyi pártvezetőknek már kiforrott elképzeléseik vannak arról, milyen rendezvényekre költsék az EU pénzét, és utaltak arra is, hogy nem szeretnék, ha a számításaikat bárki megpróbálná keresztülhúzni a 2018-as országgyűlési választás előtt. „Egy darabig úgy éreztük, hülyének néznek minket, amikor bizonyos helyeken előálltunk az ötleteinkkel, aztán lassan leesett, hogy miért” – mondta erről az egyik menesztett mentor a 24.hu-nak. Azt gyanítják – tette hozzá –, hogy „bizonyos helyeken” későn ébredtek rá a program politikai súlyára, az átvilágítást pedig arra használták, hogy megszabaduljanak a nekik nem tetsző mentoroktól. Ahhoz képest, hogy a felkészülési időszak alatt dicsérettel árasztották el őket, az átvilágításon elég volt az ellenzéki pártkapcsolat, de egy elejtett megjegyzés is, hogy valakit elküldjenek.”adta hírül a 168 óra.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!