Újpest-címer: Tovább lángol a botrány

Az Újpest FC labdarúgócsapata hétfőn megváltoztatott címerének visszaállításáért tüntetett 600-800 szurkoló a Szusza Ferenc Stadion főbejáratánál szombaton.

A drukkerek Roderick Duchatelet tulajdonos és Gyarmati Eszter klubigazgató távozását követelték. A rendezvényen felszólalt két egykori Újpest-játékos, a Curtis művésznéven ismert rapper, Széki Attila, valamint a volt válogatott Urbán Flórián.

A felszólalók és a szurkolók mindannyian a régi címer visszaállítását követelték, többek nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel szidták a klub két vezetőjét.

A beszédek előtt, között és után Újpest-dalokat énekeltek, illetve tucatnyi görögtüzet és füstbombát is begyújtottak.

Az újpesti futballklub honlapján hétfőn jelent meg, hogy a több ezer beküldött voks alapján egyértelmű eredmény született a három szavazásra bocsátott címertervezet között. Az anyaegyesület szerint ugyanakkor a hozzájárulása nélkül ezt jogszerűen nem lehet megváltoztatni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!