Kell egy csapat..?, de nem ilyen – a bírónő válasza az önkéntes önkényes határvadászkodásra

„Kell egy csapat” – a Régi idők focijában mondta Minarik Ede mosodás ezt az azóta szállóigévé vált mondatot.

Szerintem is kell csapat, egy jogász-csapat, de legalább egy árva jogász, aki megsúgná az egyébként joggal felháborodott pártoknak, hogy mikor miért, hogyan kell feljelentést tenni.

Történt a minap, hogy Toroczkai László, Ásotthalom hírhedt jobbikos polgármestere azzal kérkedett a Facebook-on, hogy egy „migráns-csoport” a határon felállított dupla kerítésen átjutva behatolt Ásotthalom területére. „Nem tudták azonban, hogy a mi mezőőrségünk mindig éber” – írta. Bejegyzését fotókkal is illusztrálta. Ezeken részben térdelő, részben hasonfekvő emberek és egy UNHCR (ENSZ Menekültügyi Főbiztosság) feliratú hátizsák látható. A képek alapján erősen gyanítható, hogy a menekültek nem jószántukból feküdtek a földön.

határ3

Szigetvári Viktor (Együtt) önbíráskodás és kényszerítés gyanúja, a Párbeszéd – pontosabb megjelölés nélkül – bántalmazás miatt tett feljelentést “Toroczkai László és neonáci „bandája’” ellen.

Mindenekelőtt tisztázzuk: a jogban az önbíráskodás merőben mást jelent, mint a köznapi beszédben. A Btk.-ban a vagyon elleni bűncselekmények közt van a helye. Az erőszak, vagy fenyegetés csak akkor minősül önbíráskodásnak, ha azt „jogos, vagy jogosnak vélt vagyoni igény” érvényesítése érdekében alkalmazzák. Vagyis nem lehet önbíráskodás az, ahol a történetben nincs szerepe az anyagiaknak. A kényszerítés pedig csak akkor állapítható meg, ha más –annál akár enyhébb, akár súlyosabb – bűncselekmény nem valósult meg.

Nehogy félreértés essék, Toroczkai és/vagy mezőőrei természetesen jogsértést követtek el. Csak éppen nem azt, ami a feljelentésben szerepel. Ez persze nem mentené fel a rendőrséget az alól, hogy nyomozást folytasson. De – ismerve a honi közeget – nem kéne ilyen magas labdát adni nekik ahhoz, hogy megtagadhassák/megszüntethessék a nyomozást.

határ2

A bejegyzés alapján persze azt sem tudjuk, hogy maga Toroczkai részt vett-e a botrányos akcióban. Ha igen, ő, mint hivatalos személy, bűncselekményt követett el.

Ahhoz ugyanis nincs joga egy polgármesternek, hogy bárkit megfosszon a személyi szabadságától,

hogy jogellenesen fogva tartsa. Ezért alapesetben 1-5 évig terjedő szabadságvesztés dukál.

De ha ő csak közzétette „hős” mezőőreinek akcióját, akkor is baj van. Ez esetben – jogilag – nem annyira vele, mint a mezőőrökkel.

A mezőőrök feladatait törvény szabályozza. De még csak a törvény ismerete sem kell ahhoz, hogy rájöjjünk: a mezőőr feladata a településhez tartozó termőföldek, az azon lévő termények, felszerelések, eszközök, a haszonállatok, mezőgazdasági építmények, és földmérési jelek őrzése. Valamennyi jogosultság ehhez a feladathoz igazodik. Ha a mezőőr például azt látja, hogy valaki lopja a terményt, az illetőt igazoltathatja, felszólíthatja, hogy hagyja el a területet, vagy bekísérheti a rendőrségre, a lopott holmit elveheti és átadhatja a rendőrségnek. Alkalmazhat testi kényszert és/vagy könnygáz-sprayt, de csak ellenszegülés esetén és, ami a lényeg, kizárólag mezőőri feladatainak ellátása keretében.

Elég világos mindebből, hogy a „migránsok” , „határsértők” elfogása, földre fektetése -erőszakkal, vagy anélkül -, visszatartása, személyi szabadságuktól való megfosztása nem tartozik a mezőőri feladatok körébe. A rendőrségnek pedig ki kell vizsgálnia, hogy a kényszerítő eszköz használata, vagy a személyi szabadság korlátozása jogszerűen történt-e. Mivel ebben az esetben a Toroczkai-féle mezőőrség tettének a leghalványabb köze sincs az eredeti feladatukhoz, az a kérdés, hogy jogszerűen jártak volna el, fel sem merül.

Őszinte kíváncsisággal várom a rendőrség intézkedését, „ismeretlen tettesek” ellen a nyomozás elrendelését és azt, hogy az ügyészség vajon kik ellen és milyen bűncselekmény elkövetése miatt emel vádat.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!