Ilyet sem látunk minden politikustól: Kunhalmi Ágnes nem mindennapi üzenetben szólt a magyarokhoz

„Ahogyan a szerelem, úgy az állam is mindenkié” – írja Facebook-bejegyzésében Kunhalmi Ágnes az MSZP budapesti elnöke. Üzenetében mindenkihez szól, aki a befogadó Magyarország eszményében hisz.

Változtatás nélkül tesszük közzé sorait:

„A modern állam szabad, felelős polgárok szövetsége, akik közös ügyeink intézésére kormányt és Országgyűlést választanak. Az állam működését aktuálisan menedzselő kormány szolgája, és nem uralkodója megválasztóinak.

Egyetlen kormánynak, egyetlen államszervezetnek sem feladata, hogy polgár és polgár között különbséget tegyen veleszületett, vagy mások szabadságát és vagyonát tiszteletben tartó, szabadon választott tulajdonságai alapján.

Az a kormány, amelyik azt képzeli, hogy a kormányzás része a polgárok egyes csoportjainak megbélyegzése vagy kiválogatása szexuális orientációjuk, vallási meggyőződésük, bőrszínük vagy más, velük született tulajdonságok alapján, az rombolja a társadalom egészét és kárt okoz a magyar jövőnek. Az ilyen kormány bátran nevezhető fasisztának, a fasiszta kormányzásból semmi jó nem született az emberiség történelme során.

Egy modern kormánynak az a dolga, hogy fenntartsa a méltányos, ésszerű, szabadságjogokat tiszteletben tartó hétköznapi rend és élet feltételeit. A jól működő, modern társadalmak alapja az egymás iránti tisztelet. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy elmondja véleményét, hogy hangot adjon érzéseinek, gondolatainak, ellenvéleményének, ameddig nem sérti mások emberi méltóságát. Az is minden magyar állampolgár elidegeníthetetlen joga, hogy ne értsen egyet bármilyen jelenséggel, szokással vagy gondolkodásmóddal, hogy méltányos keretek között hangot adjon véleményének.

A kormányzásnak pedig az a feladata, hogy az egymással egyet nem értő, egymással vitában álló, egymás egyes tulajdonságait akár mélyen elutasító csoportok mindegyike számára élhető, normális, fejlődő országot teremtsen. Olyan országot, ahol minden polgár őszintén érezheti, hogy előbb vagyunk egy ország, egy nemzet, hazafiak, magyarok és európaiak, és csak azt követően vagyunk valamilyen csoportok tagjai.

Számunkra a Budapest Pride arról szól, hogy Magyarország területén nagyon különböző emberek is képesek együtt élni, nyitottan állni egymás szempontjai, értékrendje iránt. A modern, normális kormányzás nem ítélkezik, és nem vár meghasonlást vagy azonosulást senkitől. Egy modern kormány értelmes, higgadt, egymás iránt megértő közeget teremt, amiben akármilyen sokfélék vagyunk, mindig tudjuk: előbb vagyunk magyarok és közös országunk polgárai, mint egymásnak bármilyen területen riválisai.

Kunhalmi Ágnes

Gyertek velünk! Várunk mindenkit ma a Kossuth téren, 14:30-kor az Országház Látogatóközpont előtt. #BudapestPride2017

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!