Elvtársak: Magyarországon boldog, derűs, kiegyensúlyozott az antiszemitizmus, ami nincs

Orbán Viktor Izrael askenázi főrabbijával tárgyalt a parlamentben, ahol a magyar zsidóság védelméről, támogatásáról és a magyarországi zsidó élet virágzásáról is szó esett.

David Lau, Izrael askenázi főrabbiján kívül a megbeszélésen, részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, valamint Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija is.

Orbán Viktor biztosította vendégét: a magyarországi zsidó közösség a kormány feltétlen védelme alatt áll, és a magyar zsidóság – a többi történelmi egyházhoz hasonlóan – minden lehetséges támogatásban részesül.

A főrabbi örömmel állapította meg, hogy a zsidó élet virágzik Magyarországon, és köszönetet mondott Orbán Viktornak az ehhez nyújtott segítségért.

Hát erről nekem egy igen-igen közeli barátom esete jut az eszembe. 1972 decemberében a Magyar Rádió Külföldi Adások Főszerkesztőségének telexére hajnalban TASSZ/MTI hír érkezett.

A birobidzsáni főrabbi háláját fejezte ki Leonyid Iljics Brezsnyevnek, az SZKP főtitkárának, mivel Birobidzsánban a Zsidó Autonóm Területen élő zsidók köszönettel tartoznak, hogy a Szovjetunió minden lehetőséget biztosít boldogulásukhoz. Barátom, a hírszerkesztő, precíz filoszként gondozta a hírt, s nyilvánosságra hozta Birobidzsán pontos geográfiai adatait, s a Moszkvától keleti irányba, 8.300 km-re kitelepített lakóinak határtalan eufóriáját.

A keleti időzónára tekintettel a hír a török, görög és orosz hallgatókhoz még eljutott, ám a magyar, német, francia, olasz, angol és spanyol érdeklődők megfosztattak az információtól, mert amikor a közép-európai időzónába léptünk, addigra a barátomat már kirúgták.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!