Gyurcsány újra látta azt, aki látta az orbán-buktató papírokat sőt – 1 millió eurót fizetne is

A DK elnöke úgy nyilatkozott, hogy neki megérne 310 milliót az a dokumentum, amivel lebuktathatja Orbánt. Véli ő.

A volt miniszterelnök a saját pénzéből fizeti majd ki a több mint 300 millió forintot. Gyurcsány Ferenc a Magyar Narancsnak adott interjúban arról is beszélt, hogy most megpróbál megbizonyosodni a papírok hitelességéről.

A volt miniszterelnök még áprilisban állt elő azzal az élményével, hogy bizonyítani tudja: jelen kollégája irgalmatlan pénzeket tart külföldön. Mindezt egy titokzatos idegen megkeresésére alapozta, aki „mutatott neki valami papírokat”.

Harciasan még ultimátumot is adott Orbánnak az éteren keresztül – három napot adott a miniszterelnöknek, hogy beperelje vagy tisztázza magát, különben: „Ha a miniszterelnök nem perel, azzal beismeri, hogy az oroszok tényleg tudnak az illegális pénzügyeiről, és ezzel zsarolni tudják.”

A bibi csak az volt, hogy a nagy ködösítés apránként lottyadt blöffé olvadt, mivel az ígért bizonyítékok elmaradtak, Gyurcsány Ferenc pedig egy idő után már kezdte úgy értékelni a történteket, hogy meglehet, felültették vagy biztos ami biztos, még fideszes provokáció is történhetett.

S legyünk őszinték: melyikünk lepődne meg, ha egy számlakivonat is igazolná, amit gyakorlatilag az egész ország tudomásul vett, hogy Orbán óriási összegeket síbol ki az országból…?

Most viszont Gyurcsány Ferenc újra látta a „füvesembert” s most oly tisztán, hogy még egymillió eurót is kipengetne az újra felbukkanó orbán-buktató bizonyítékokért, ugyanis meggyőződése, hogy Orbán Viktornak van bárhol a világon a saját nevén futtatott, eddig titkolt bankszámlája, befektetési alapja.

Ezzel speciel egyetértünk.

Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországon nincs olyan intézmény, amelyben megbízna és amelyről azt gondolná, hogy nem áll Orbán Viktor fennhatósága alatt. „Ha egy percig is bíznék a magyar ügyészségben, a magyar szolgálatokban, abban, hogy függetlenül végzik a dolgukat, akkor ez az első perctől kezdve elég egyszerű történet lenne” – hangsúlyozta a Demokratikus Koalíció elnöke.

Kíváncsian várjuk a dráma újabb felvonását s természetesen az egymillió eurós slejfnit is. Becsületére legyen mondva, ő legalább a saját pénzével hazardírozik. Reméljük.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!