Nem bírnak leállni: Köszönőlevélben nyal a konzultációért a kormány – és a Magyar Posta

Az RTL Klub Híradó információi szerint elsőbbségiként vitték ki Orbán Viktor köszönőlevelét a postások, pedig azokat normál küldeményként adta fel a kormány.

A rogáni propagandaminisztérium ugyanis annyira hálás volt azoknak, akik válaszoltak a nemzeti konzultációs kérdésekre, hogy levélben is köszönetet mondtak az embereknek – azt persze nem kérdezték meg, hogy akarják-e mindezt a saját pénzükön.

A híradó által hivatkozott, egy a Jobbik birtokába került dokumentum szerint belső utasítást kaptak a postahivatalok, amelyben az állami cég egyik vezetője arra utasítja őket, hogy a köszönőleveleket a postára érkezés napján azonnal ki kell vinni.

A Jobbik szerint ez hivatali visszaélés, és feljelentést tettek az ügyben. Az RTL Klub kereste a Magyar Postát és a kormányt is, de egyikük se reagált a hírre.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!