Az MSZP feljelentéseket tesz a Fidesz 2010-es plakátkampánya miatt

 

Az MSZP a választás rendje elleni bűncselekmény, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett csalás gyanúja miatt feljelentéseket tesz a Fidesz 2010-es választási plakátkampánya ügyében.
Nyakó István, a szocialisták sajtófőnöke kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón sajtóhírekre hivatkozva azt mondta, a Fidesz 63 millió forintos plakátköltéssel nem tud elszámolni, amivel 120 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek, a pártoknak ugyanis kétszeresen kell visszafizetniük kampánykeretük túllépését.

Az politikus úgy fogalmazott, az „egyik legjobban dokumentált választási csalásról” lehet szó, amely akár befolyással lehetett arra, hogy a Fidesz kétharmados többséget szerzett 2010-ben. „A csaláson szerzett kétharmad az azt jelenti, hogy csalással érték el azokat a kétharmados törvényeket is, amelyeket 2010 után a magyar parlamentben meghoztak” – fűzte hozzá.

Az MSZP sajtófőnöke közölte, a választás rendje elleni bűncselekményt három évig, míg a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett csalást 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik.

„A bűnszövetkezet neve: Fidesz, a bűnszövetkezet vezetője: Orbán Viktor” – mondta Nyakó István, hozzátéve, élnek a gyanúperrel, hogy a kormánypárt nem csak a 2010-es választáson követett el szabálytalanságokat.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!