Családok 100 ezreit érinti hátrányosan a Fidesz eddigi leggusztustalanabb mutyija

A közétkeztetés mögött is fideszes mutyit sejt a szocialisták országgyűlési képviselője.
A közétkeztetés mögött is fideszes mutyit sejt a szocialisták országgyűlési képviselője.

Bangóné Borbély Ildikó a Hír TV reggeli műsorában azt mondta, még mindig nem tudni pontosan, hogy a kormány hogyan alakítaná át a menzareformot.

Hozzátette, a törvénytervezet egyik háttéranyaga rávilágított arra, hogy a konyhákon 30-40 évvel ezelőtti viszonyok uralkodnak, a szakmában pedig 2008 óta nem volt bérfejlesztés.

„A tervezetből az tűnik ki, hogy egy központosítást akarnak, és megint egy mutyiról beszélünk. Egy többmilliárdos rendszert, amit megint le akarnak… és baráti cégeket. Itt Bánki Eriknek a neve merült fel, hogy Bánki Erik akarja megszerezni az egész közétkeztetési hálózatot, megint nem arról beszélünk, hogy a gyerekeknek jobb legyen, a dolgozóknak jobb legyen, hanem, hogy hogy lehet egy szektort fideszes kézbe kaparintani és ellopni a rászánt pénzeket” – mondta Bangóné.

forrás hírtv.hu

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!