Kolumbiai versenyző nyerte a Tour de Hongrie-t

A kolumbiai Daniel Jaramillo nyerte a 38. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, míg Peák Barnabás két másodperc hátránnyal második lett. Az ötödik, utolsó szakaszon vasárnap Scott Sunderland nyert, írja az MTI.

A verseny ötödik szakasza Jászberényből startolt, hogy néhány kisebb emelkedő után a Városligetben négy kör megtétele után dőljön el.

Az utolsó szakaszon a legelőkelőbb pozíciót elérő hazai versenyző az ötödik helyen célba érkezett Lovassy Krisztián volt. „Viszonylag korán, négyszáz méterre nyitottam a sprintet, iszonyatosan nagy pofaszél volt az utolsó ötszáz méteren” – hangsúlyozta az MTI kérdésére a magyar bajnok, aki összetettben 20. lett 44 másodperc hátránnyal.

Lovassy nem titkolta, hogy elégedetlen idei Tourjával, mert összetettben dobogóra szeretett volna állni. „Ha a siófoki szakasz után a zsűri kicsit jobban észnél van, akkor két magyar van a dobogón, nem egy” – utalt a csütörtöki etapra, amikor a hajrában kicsúszott, s 38 másodperc hátrányt szedett össze.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!