Orbán Viktor retorikájában az emberi jogoknak csak addig van szerepük, amíg politikai tőkét tud belőlük kovácsolni

Forrás: nol.hu

Úgy látszik Orbán Viktornak nincsen elvi kifogása békés tüntetők bántalmazása ellen. Az emberi jogok csak addig szerepelnek a központi adatbázisának szótárában, amíg úgy érzi, hogy abból politikai tőkét, majd ezen keresztül a közpénzek és EU támogatások ellopásával pénzügyi tőkét tud kovácsolni saját magának.

Az Amerikai Egyesült Államok rendőrségének közleménye szerint, két embert letartóztattak, mert szerepük volt abban, hogy Erdogán török elnök májusi látogatásakor a Török nagykövetség előtt tüntető embereket brutálisan összeverték. Az emberi jogok súlyos megsértését és semmibevételét Erdogan elnök a kocsikihajtókról nézte végig.

Erdogan testőrsége és a török biztonsági erők összeverték a tüntetőket.

 

A 444.hu írásából tudhatjuk meg, hogy a török kormánypárti média Yenisöz című napilapjában állnak bosszút, amiért az Amerikai Egyesült Államokban Erdogan elnök biztonsági emberei ellen vádat emeltek.

„Szombati számukban hamar felpakolták a komplett amerikai kormányt a körözött terroristák listájára.

Az elnök Donald Trump és a védelmi miniszter James Mattis mellett jutott hely a CIA-t igazgató Michael Pompeonak és Peter Newsham washingtoni rendőrkapitánynak is.

Nem maradt le a főellenség, a Pennsylvaniában élő Fethullah Gülen hitszónok és Ferenc pápa sem, igaz, utóbbiról nem derül ki, mi tette terroristává.

Trump azzal szerzett helyet magának a listán, mert a lap szerint együtt működik a kurd PKK-val és az ártatlanok ezreit mészárló Iszlám Állammal.”

Az MTI tudósítása szerint Németország nem engedélyezi Erdogan török államfőnek, hogy tömegrendezvényt tartson július elején Németországban, ahová a Hamburgi G20-as csúcs alkalmából látogat el.

MTI EPA A török elnöki hivatal sajtóirodája
Fotó: MTI / EPA

„Azonban a külügyminisztérium még tovább megy, javasolja a kancellárnak, hogy tájékoztassák az EU-n kívüli államokat arról, hogy Németország nem engedélyez számukra olyan kampányrendezvényeket, amelyek célja más országok belpolitikai konfliktusainak behurcolása Németországba. A tárca arra számít, hogy „a kancellár jónak tartja ezt az elképzelést”.” írja a vs.hu.

 

Közlemény kormánypárti propaganda termékek előállítóINAK, JOBBOLDALI POLITIKUSOKNAK ÉS SZIMPATIZÁNSAIKNAK:

  • Az Amerikai Egyesült Államok, NATO szövetségesünk!
  • Németország, NATO szövetségesünk és az Európai Unió tagja!

 

 

Erdogan elnök még néhány pontban megsértette az emberi jogokat miközben megszerezte a teljhatalmat országában:

1. Az ellene szervezett és elbukott katonai lázadás után kegyetlenül leszámolt vélt vagy valós ellenségeivel. Nagyarányú tisztogatást hajtott végre a hadseregben; több ezer bírót és több ezer tanárt felfüggesztett az állásából.

2. Erdogan három hónapos szükségállapotot vezetett be, és felfüggesztette Törökországban az Emberi Jogok Európai Egyezményét. 4-ról 30 napra emelték azt az időszakot, amíg vádemelés nélkül őrizetben lehet tartani a letartóztatottakat. a puccskisérlet másnapján leváltotak 2700 bírót, a török hatóságok néhány napon belül a letartóztatott több mint 6000 katona és rendőr mellett több tízezer tanárt is elbocsájtottak vagy őrizetbe vettek, felszámoltak 1200 egyesületet, betiltottak 19 szakszervezetet, bezárattak 15 egyetemet és 35 orvosi intézményt.

3. Pár napon belül megkezdődött a nagyarányú tisztogatás a török médiában is: Erdogan kormánya 131 médiumot (televíziókat, rádiókat, nyomtatott sajtótermékeket, kiadókat, hírügynökségeket) záratott be. Szeptemberben végén újabb – főként kisebbségi – médiumot zárattak be „terrorizmus ellenes lépésként”, köztük gyermekcsatormát is.

4. November elején a tisztogatás Erdogan politikai ellenfeleire is kiterjedt. A török hatóságok letartóztatták a kurd Népi Demokratikus Párt (HDP) több parlamenti képviselőjét és több kurdisztáni település polgármesterét.

5. Az Erdogan adminisztráció azokat is eljárás alá vonta és letartóztatta, akik az intereten hozászólásaikban megsértették az ország vezetőit, de a bebörtönzéshez elég volt az is, ha valaki nyilvánosan kifejezte ellenérzéseit Erdogan ellen.

6. A török belügyi tárca adatai szerint 2016. július 15. és 2017. április eleje között 113 260 embert vettek őrizetbe az országban „a puccskísérlet miatt”.

7. Törökországban letartóztatták az Amnesty Internaional ottani vezetőjét

Petíció aláírás itt!

Orbán Viktor miniszterelnök úr a fentiekben semmi kivetnivalót nem talált, a képek arról árulkodnak, azt sejtetik, nem az emberi jogok érvényesüléséről beszélgetett Erdogan elnökkel.

az emberi jogokkal kapcsolatban csak akkor szólal fel, amikor számításai szerint, FEL TUDJA HASZNÁLNI MANIPULATÍV ESZKÖZTÁRÁBAN AZOKAT ÉS politikai tőkét kovácsolhat belőle magának és ennek a következő évi választásokon következménye kell, hogy legyen!

 

Diktátorok lábtörlőjének nevezték a jelenlegi magyar miniszterelnököt Orbán Viktort:

Hozzátették Orbán Viktornak csak akkor nagy a szája, amikor Európából kell bűnbakot csinálni, de a feltétlen rajongás és elismerés hangján szól akkor, amikor emberi értékeket sárba tipró hozzá hasonlóan korrupt diktátorokról van szó.

 

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!