Gyász: meghalt Nagy György

Kép forrása: Facebook

Elhunyt a Magyar Televízió volt műsor vezetője. Többek között az Ablak, a Reggel, a Hol-mi? című műsorokból ismerhettük. Kedden délután tették közzé a halálhírt a család környezetéből.

A hvg.hu megemlékezése szerint:

Nagy György Budapesten született 1953-ban. 1971. szeptember 3-ától a Magyar Televízió munkatársa, képtechnikusként kezdett.

1983-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett történelem-népművelés szakon, ezután a Magyar Televízió Ifjúsági Osztályának szerkesztő-riportere lett. Készített dokumentumfilmeket, stúdióbeszélgetéseket, riportműsorokat, 1986-tól az állami ünnepségeknek kommentátora volt.

Részt vett 1992-ben II. János Pál pápa magyarországi látogatásának televíziós közvetítéseiben, valamint közreműködött választási műsorokban is. 1988-tól 2006-ig volt látható Hol-mi? címmel hétvégi ifjúsági programajánló műsora.

1994-ben lett az Ablak szerkesztő-riportere. 2002-ben a Főtér szerkesztőségvezetője lett. 2005 és 2006 között hétköznap délutánonként talkshow-t vezetett a Nagy Vita címmel lányával, Székely-Nagy Katalinnal – írja a WikiPedia.

2007-ben Szabadság tér 17 címmel 75 részes műsort készített a Magyar Televízió ötvenéves fennállása alkalmából. A Bors idén februárban azt írta, hogy 45 év után távozott a köztévétől, állítólag közös megegyezéssel.

Nagy György 64 éves volt.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!