Nem elég gyógyszert adni a betegeknek az onkológián

Esterházy Péterről elnevezett emlékparkot avattak fel tegnap délután a rákban elhunyt író tiszteletére Budapesten, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház új onkológiai centruma mellett.

Onkologia DésLászló2Amíg az épületet a közelmúltban állami forrásokból újították fel, a széles körű civil összefogással megvalósult fejlesztések azt szolgálják, hogy emberibb, barátságosabb, kényelmesebb környezet fogadhassa a daganatellenes kezelésre érkezőket és hozzátartozóikat.

–Sokáig nagyon rossz körülmények között fogadtuk a betegeinket, a kórtermek állapota óriási kontrasztban volt az onkológián folyó, nemzetközileg is elismert szakmai és tudományos munkával. Ha valaki belépett a korábbi, elöregedett épületbe, biztosan nem az volt az első gondolata, hogy jó kezekbe került – ismerte el prof. dr. Bodoky György centrumvezető főorvos. – A betegeink jobb körülményeket érdemeltek, ezt tudjuk most már biztosítani számukra.

Esterházy Pétert is az onkológiai centrumban kezelték. Amikor kiderült hasnyálmirigyrákja, rögtön egyértelművé vált, hogy betegsége előrehaladott, a folyamat lassítható, de megállíthatatlan. Az író nem titkolta betegségét, könyvet is írt róla.

Az emlékpark felavatásán Dés László zenélt, ezzel idézte meg egykori barátja emlékét.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!