Nem kapnak több központi támogatást a német neonácik

Németországban a szövetségi parlament csütörtökön az alaptörvény módosításával megvonta az állami támogatást a széles körben neonáciként számon tartott Német Nemzeti-demokrata Párttól (NPD).

A kormányoldal – a jobbközép CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) – frakcióinak kezdeményezésére 86 százalékos többséggel elfogadott módosítás szerint ki kell zárni az állami pártfinanszírozásból mindazon politikai szervezeteket, amelyekről az alkotmánybíróság megállapítja, hogy tevékenységük a demokratikus berendezkedés gyengítésére vagy felszámolására irányul.

A módosítás révén a pénzügyi gondokkal küszködő NPD elesik fő bevételi forrásától, a nagyjából évi 1,4 millió eurós (430 millió forint) állami támogatástól.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!