Mészáros lenyúlta Simicska kedvenc hobbiját is

Mészáros Lőrinchez köthető személyek nem hosszabbították meg Simicska Lajos személyes páholyát a veszprémi kézicsarnokban, ám hogy miért, azt nem indokolták – tudhattuk meg Magyar György ügyvéd nyilatkozatából az ATV-n..

Ezt követően gyors döntést hozott a Gazdasági Versenyhivatal a Duna Aszfalt ajánlata kapcsán, amit a Mészáros Lőrinchez közeli cég a Veszprém Handball Team Zrt. többségi részesedéséért tett, ezzel lényegében az utolsó jogi akadály is elhárult, és a magyar sport egyik legeredményesebb csapata is Mészáros irányítása alá kerülhet – írja a Magyar Nemzet.

A GHV szerint nem áll fenn az összefonódás vizsgálatának elrendelésére okot adó körülmény, vagyis papíron vizsgálat nélkül bólintottak rá az ismeretlen összegű tranzakcióra.

Mivel a Duna Aszfaltnak nincs más sportérdekeltsége, a GVH-nak nem is volt különösebb oka komolyan vizsgálódni. A veszprémi klub tavalyi költségvetése 3,2 milliárd forint volt, így biztos, hogy milliárdos tétel lesz a Duna Aszfalt kiadása.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!